Emlékszel arra, hogy miért és hogyan alapítottad meg a Daalarnát? Hajszálpontosan. 2001 májusában megszületett a lányom, Sára, és vele együtt az a gondolat is, hogy egy önálló céget szeretnék létrehozni. Úgy gondoltam, hogy két gyerekkel – volt már egy 3 éves fiam is, Áron – muszáj felnőtté válnom, és önálló döntéseket hoznom. Nem tehetem meg, hogy olyan helyzetbe hozom az akkori munkatársaimat, hogy hozzám kelljen alkalmazkodniuk, illetve én is képtelen voltam már több gyerekes anyaként, az új státusztomban hozzájuk alkalmazkodni. Azt gondoltam, hogy az egyetlen út ahhoz, hogy azt csinálhassam, amit valóban szeretek, ugyanakkor egy csapat része is maradjak, hogy megalkotom a saját cégemet és összeállítom a saját csapatomat. Daalarna IDYLL kollekció Honnan ered a Daalarna név? Az Iparművészeti Egyetemre jártam (mai nevén MOME), és volt ott egy svéd származású barátnőm. Az édesapját akkoriban beválasztották Skandinávia 10 legjobb belsőépítésze közé, és mivel abban az időben nem volt még internet és a Google sem volt a barátunk, ezért rengeteg olyan könyvet ismertem meg általa, ami a skandináv belsőépítészetet és dizájnt mutatta be, ami akkoriban és a mai napig is világhírű.
Hogyan indult a szakmai pályafutásod? Már nagyon fiatalon érdekelt a gasztronómia, mindig élvezettel készítettem el otthon az ételeket, így amikor édesanyám felvetette, hogy komolyabban is foglalkozhatnék a konyhaművészettel, elkezdtem dolgozni egy étteremben. Mint mindenki más, én is lentről indultam, eleinte csupán besegítettem a konyhában, csak kisebb feladatokat bíztak rám, ami nagyon hasznos volt, hiszen ennek köszönhetően teljesen átlátom, hogy mennyire összetett az a munka, ami a konyhában zajlik. Hogy jutottál el oda, hogy egy 18 étteremből álló étteremlánc főszakácsa lettél? Még 20 éves sem voltam, de már egy thai étterem séfje mellett dolgozhattam, akitől mindent megtanultam a thai konyháról és a szakácsművészet rejtelmeiről, ezután már tapasztaltan kezdtem el a munkát egy izraeli étteremben, ahol rövid időn belül főszakács lettem. Az étteremlánc séfjeivel együtt kidolgoztunk egy új menüt, összeállítottunk egy hatékony csapatot, folyamatosan azért dolgoztunk, hogy a vendégeink maximálisan elégedettek legyenek az elkészített ételekkel és maradandó kulináris élményt kapjanak tőlünk.
/ Ára: 1890 Ft Kosárba! Több szenzáció is vár ránk ebben az évben, de a legnagyobb, hogy MEGINT ÖREGEBB LETTÉL EGY ÉVVEL. Termékleírás: anyag: 100% pamut, méret: szélessége 12 cm, hosszúsága 17 cm Témakör: 20-29 év között Kinek: Barátnak / Barátnőnek Kapcsolódó termékek Üvegpóló/ Gratulálok, hogy önerőből lettél 20 éves Az üveg ital mellé ajándékoznál még valamilyen... Üvegpóló/ A férfiak legszebb kora 20-30 Üvegpóló/ 20 és még mindig Nem akarsz csak egy üveg borral beállítani, de... Üvegpóló/ 20 év kellett Valaki 20 lett? Akkor biztos azt gondolja, hogy... Kosárba!
Hasonló témák20 éves a DaalarnaBenes AnitaBenes Anita esküvői ruhájaDaalarnaDaalarna márkaDaalarna ruhaDaalarna titkokInterjú