11 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, video, A mi kis falunk, Horná dolná Még mindig gyerekcipőben jár a hazai sorozatpiac, így a "versenyszféra" (szóval a közszolgálati adókat kivéve) csatornái jobbára külföldi alapanyagokra építkeznek sorozataik esetében, amiktől persze idővel kisebb vagy nagyobb mértékben eltérnek. A Társas játék és a Terápia izraeli, az Aranyélet finn, a Válótársak holland, míg A mi kis falunk egy szlovák sorozat hazai változata. Érdekességként a tovább mögött meg lehet nézni utóbbi, a Horná dolná teljes első részét. Érdekes lesz megnézni, hogy milyen hazai ízek kerültek belecsempészésre.
Létezik egy hasonló című film is: Jiří Menzel: Az én kis jkarét, a szomszéd falu (melynek lakói állandó harcban állnak a pajkaszegiekkel) jeleneteit szintén Pilisszentléleken vették fel. Egyes epizódokban más falvak is megemlítésre kerülnek, mint például Alsópajka, Alsószeg, Felsőszeg, Pajkaremete vagy Pajkavölgy. Ezek utóbbiak jeleneteit nem vették terhessége eredetileg azért került bele az ötödik évad történetébe, mert a való életben Lovas Rozi is terhes volt. A 2020-as koronavírus-járvány miatt azonban az évad forgatása később indult meg, és a színésznő addigra már megszült, így a tervezettnél nagyobb szerepet tudott vállalni bizonyos epizó 5. évad 2. részében Stoki nyíltan megkérdezi Nellitől, hogy nézi-e a Jófiúk című sorozatot, az RTL Klub saját gyártású, rendőrös sorozatáyanebben az epizódban a Bakit alakító Kerekes József egyik híres szinkronszerepének, Szamárnak az egyik jelenetét utánozza a Shrek 2-ből. Hevér Gábor az 5. évad 5. részében ugyanazt a karaktert játssza, mint a Segítség!
Mi megtettük az elő lépést: Temes megyét fedezzük fel. Tartson velünk! Aprólépés! Hasznosítsd magad! című Kőrnyezet- és Energia Operatív Program által támogatott programunk elérhető új honlapunkon. Lásd:! Hasznosítsd magad! Új projekttel jelentezik Egyesületünk 2011. A Kőrnyezet- és Energia Operatív Program támogatását elnyert pályázat keretében 294 általános- és kőzépiskolában jelentkezik napi rádióműsor formájában. Továbbá egy online kvízjátékkal is kiegészül 2011 nyarán. A program nyitó sajtótájékoztatója 2011. február 15-én lesz Egerben. További információ az címen kérhető. Új rádióműsor! Civil élet című magazinnal jelentkezünk a 2011. januárja és májusa kőzőtt. Kőrüljárjuk az alapítástól a szervezetfejlesztésen át az 1%-os kampányig a lényeges tudnivalókat. Riportjaink január kőzepétől elérhetők az interneten:. Civil élet - a cselekvő kőzősségek magazinja! Létkérdés! Létkérdés című magazinnal jelentkezünk a "Szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve" programjaihoz kapcsolódva.
Henrik király1980 - Koportos1979 - Minden szerdán1977 - Operabál 13.