Szikoráék számára a koncertek hangulata feltehetően azt a kort hozhatta vissza, amikor még amatőrként együtt játszottak a Mosquitosban, vagy a One Worldben. Közben elkezdték felvenni Sztankay István színművész úr lemezét a Proletars stúdióban, amely még a nyár folyamán az üzletekbe került. A nyári turnéra Kisvári Ferenc dobossal és Müller György kongással kiegészülve készültek, illetve csatlakozott a vokálhoz Pintácsi Viktória énekesnő is. A nyár záró koncertjére augusztus 12-én, Agárdon került sor, ahol Szikora Róbert és az R-GO Proletars állította fel a szezon nézőcsúcsát. Szeptemberben, a békéscsabai sportcsarnokban adta a formáció az utolsó élő koncertjét. 30-án, a legnagyobb fellépésre egy segélykoncert keretében, a BS-ben került sor. A Proletars háromnegyed órát játszott, a dalok egy részét átdolgozva, ám fél-playbackről adták. Utoljára az Erzsébet-gálán lépett fel a csapat, bár ketten már ekkor is hiányoztak a zenekarból. A hangulat egyre rosszabb lett, s lehetett rá számítani, hogy nem lesz újabb lemez.
Epizód Web szerda Viszonylag rövid idő alatt a Go (vagy Golang) a világ egyik legnépszerűbb programozási nyelvévé vált. A Google hozta létre, hogy segítsen leküzdeni a C++ néhány kihívását, a Go sok fejlesztő számára választott nyelv. Chris Noring csatlakozik hozzánk, hogy a Go-ról beszéljünk, ahol elfér a fejlesztői eszközkészletben, és ahol ön dönthet a használata vábbi információAz első lépések elvégzése a Go használatávalKiszolgáló nélküli alkalmazások létrehozása Azure Functionsegyéni kezelők Azure Functions Visszajelzés küldene? Problémát itt küldhet be.
Aztán itthon is befuccsolt a dolog. Egy idő után – az adott társadalmi változások közepette – már senki sem a zenei ötletekkel, a szöveggel foglalkozott, hanem a diktatúrát idéző jelmezekkel, kellékekkel. Nonszensz, de elkezdtek minket kommunistázni. Kezdték elfelejteni, hogy ez az egész színház, rockszínház. 1989-ben közreműködött a Hangulatjáték című lemez elkészítésén is, amelyen édesapám, Sztankay István adta elő a szerzeményeket. A korong születésének története kimaradt valamiképpen a családi legendáriumunkból. Az akkori korszak zavarosságát példázza az is, hogy miközben egy külhoni szerződés esetében még megkerülhetetlen volt az állami Hungaroton, itthon már sorra alapították a magánkiadókat, lemezcégeket. Egy nap megkeresett egy hölgy, aki elmondta, hogy szeretne íratni velem egy lemeznyi anyagot Sztankay Istvánnak. Elmondtam, hogy én ugyan még sosem csináltam színészlemezt, de tudom, hogy arra nem slágereket kell írni, hanem olyan dalokat, amelyek a művész személyéből indulnak ki.
Galéria módosítva: 2022. June 19. 07:36 Ilyen az, amikor két fesztivál fut párhuzamosan a városban. A bőség zavarával küszködtek a szombathelyiek pénteken délután és este, mikor is két fesztivál szakadt a nyakukba. Mert egymás mellett, illetve egymás után jöttek a fellépők több helyszínen is, ahogyan beharangoztuk egy időben zajlott a Bloomsday és az I. Életforrás Családi Fesztivál és Kirakodóvásár, amitől olyan hangulat és nyüzsgés lett a szombathelyi belvárosban, mintha karnevál volna, pedig az még odébb van. Mindkét fesztivál mást kínált a szombathelyieknek, a Bloomsday pénteki napján mint előre jeleztük, fellépett a Kugler, a feltörekvő szombathelyi zenekar, a Rákóczi utcai színpadon pedig a Firkin, az ír kitekintésű zenéjével, ami autentikus választás egy ír szerző ír regényéhez, és az ehhez fűződő szombathelyi ünnephez. Volt azonban egy másikm történés is a városban, amitől, mint említettük, igazán nagy lett a nyüzsgés, sőt, az idő is kegyes volt. Egy baráti kör ötlete alapján élete hívták hagyományteremtő szándékkal az I. Életforrás Családi fesztivál, és Kirakodóvásárt Szombathelyen, amelyen a kirakodóvásár mellett színházi előadások, sőt, családi főzőverseny is szerepelt, a péntek esti fő attrakció azonban Szikora Róbert és az R-GO volt, aki, illetve akik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökei, most azonban inkább a múltba révedő zenéjükkel célozták meg a közönséget, mert sokan voltak fiatalok, amikor még a gidák is frissek voltak.
Még talán el sem aludt az utolsó szám előtt meggyújtott cigaretta, a közönség a felfelé vezető, vontatott tempót lecserélve rohamléptekkel indult meg lefelé a hegyről. Ki gyalog vagy kerékpárral igyekezett lejutni a domboldalról, mások a néhány száz méterrel lejjebbi, kijelölt parkolóban hagyott autójukhoz szerettek volna mielőbb eljutni, ugyanis mindössze szűk egy óra volt hátra a fesztivál első napjának egyik nagy durranásáig, a Mol Színpadon fellépni készülő, Szikora Róbert vezette R-GO koncertjéig. Hamis engedély és jegyre váró tömeg A fesztivál főbejáratához közeledve az Index stábjának is meggyűlt a baja a parkolással, ugyanis annak ellenére, hogy közreműködői parkolási engedélyt is kaptunk, amivel a fesztivál főbejáratának közelében tudtunk volna megállni, tervünk már másodpercekkel a megérkezésünk után meghiúsulni látszott. A kijelölt parkolót őrző biztonsági őrök ugyanis, amint felmutattuk nekik a belépésre jogosító engedélyt, nemes egyszerűséggel azt mondták, hogy ez bizony hamisnak tűnik, így ezzel nem tudnak minket beengedni.
B (Bad?? rossz? ) W (Worn?? megviselt? ) MPL házhoz előre utalással 1 460 Ft /db MPL PostaPontig előre utalással 1 325 Ft MPL Csomagautomatába előre utalással 820 Ft MPL PostaPont Partner előre utalással Személyes átvétel 0 Ft További információk a termék szállításával kapcsolatban: AZ ÉRVÉNYES DÍJ SZERINT. TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK Kapcsolódó top 10 keresés és márka Főoldal Zene Bakelit lemezek Pop
Pontosabban, mivel Amerika túl messze van, éppen ezért a legnagyobb "bolygó", ami közel van hozzánk, az Németország… Kimentek a tankok, bejöttek a bankok. Az én korosztályomban, a Ratkó-korszak szülöttei közül mindenki disszidálni akart, mindenki akart egy marha jó farmert venni, egy néger csajjal megismerkedni, elmenni egy jó Beatles-, vagy Rolling Stones-koncertre, és természetesen megúszni a katonaságot. Minden gondolatunk ez volt. A mai fiatalok mit tudnak arról – jobb is, hogy nem tudják –, hogy milyen volt útlevél nélkül lenni, mert azt mondták, háromévenként kapsz száz dollárt, aztán szevasz. De azt is csak akkor, ha már voltál katona, különben nem tudod megvédeni a szocialista hazát! (nevet) Amikor megnézted a Szelíd motorosok, az Eper és vér, vagy a Nagyítás című filmeket, azt mondtad: na jó, innen gyorsan ki, azonnal el! Amikor már nem bírtad a Trabant bűzét… De nem akarom a régi korszakot bántani, mert az is nagyon szép volt, a maga nemében az is tudott valamit. Szabadságot sajnos nem adott, holott az embernek arra van a legjobban szüksége.