2. Jogorvoslati lehetőség Ha az igénylő közérdekű adatra vonatkozó igényét a társaság nem teljesíti, az igénylő az elutasítás közlésétől, illetve a határidő eredménytelen elteltétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat. Bírósághoz fordulhat továbbá az igénylő az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében. 3. A közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettség teljesítésének rendje Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. törvény (Infotv. ) alapján a kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat a honlapon, a Közérdekű adatok menüpont alatt hozzuk nyilvánosságra. 4. Dokumentum (elektronikus ill. papír alapú) előállításáért ill. másolásáért fizetendő költségtérítés jegyzéke A közérdekű adat megismerése iránt benyújtott igények teljesítése során az adatokról készített másolatért az alábbi térítési díjat kell fizetnie: a) papír alapú adatszolgáltatás másolat költsége, amely díj csak a 11. másolt oldaltól számítandó fel.
A jegyek és bérletek érvényessége Vonaljegyek A vonaljegy érvényes az autóbusz vagy a villamos vonal teljes hosszán két végállomás között egyszeri utazásra, átszállás nélkül. A vonaljegyet az utazás megkezdésekor - közvetlenül a felszállást követően - a jegykezelő készülékkel érvényesíteni kell, az utazás során meg kell őrizni, jegyellenőrzéskor át kell adni az ellenőrzést végző dolgozónak. Azon végállomások, amelyeken nincs kialakítva külön le- és felszállóhely, díjszabási szempontból megállóhelynek tekintendők. Gyűjtőjegy A gyűjtőjegy 10 db jegyet tartalmaz. Az ív szétbontható, a jegyek a borító tőszelvény nélkül is érvényesek. A kezelt jegyet az adott utazás végéig meg kell őrizni, és ellenőrzéskor fel kell mutatni, kérésre át kell adni az ellenőrnek. A gyűjtőjegy nem váltható vissza. 4 Napijegy A napijegy a rajta megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig érvényes az MVK Zrt. menetrend szerinti járatain korlátlan számú utazásra a város közigazgatási határán belül. 3 és 7 napos turista jegyek A turista jegyek a rajtuk megjelölt kezdőnap 0 órájától az azt követő második, illetve hatodik nap 24. órájáig érvényesek az MVK Zrt.
Az 1-es villamosról történő átszállás esetén a villamoson érvényesített menetjegy (illetve a villamosbérlet) a Vasgyárig érvényes az említett autóbuszokon, a jegy másik végének érvényesítésével. Ellenkező irányban történő utazásnál átszálláskor ugyanilyen módon érvényesíthető a jegy. MVK Különjárat Családi események, közösségi rendezvények utazási igényeinek kielégítéséhez vállaljuk különjárati autóbuszok biztosítását kedvező díjtételekkel. Érdeklődés, megrendelés:, -70-4-93,. 41 41 39 39 39 39 39 39 41 41 41 43 43 43 39 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 3 4 1 Tiszai pályaudvar Majális-park Érvényes:.. 01 től Menetidő kb. : Munkanap Szombat Vasárnap és ünnepnap Megállóhely Tiszai pályaudvar végállomásról indul Tiszai pályaudvar 35 50 50 50 Selyemrét Bajcsy-Zs. út 33 35 50 31 26 38 50 54 35 50 50 50 Búza tér/zsolcai k. 29 26 38 50 35 50 44 Szeles utca Petőfi tér Dózsa György u. 28 26 38 50 27 35 50 26 35 50 35 50 35 50 35 50 24 44 24 44 24 44 Vologda városrész 25 35 50 35 50 24 44 Szent Anna tér Aba utca Zoltán utca Örs utca Avar utca Újgyőri főtér Újgyőri piac Bulgárföld 25 Diósgyőri Gimn.
A nagyobbik kormánypárt a kommunikációs cégtől csoportosítana át forrásokat a közlekedési társasághoz 2022. 02. 25. 13:03 2022. 14:25 – Itt a vége, ennyi volt, elfogyott a miskolciak türelme. Lépnünk kell és lépni fogunk, mert a baloldali városvezetés képtelen megoldani a tömegközlekedés káoszos helyzetét– jelentette ki pénteken délben sajtótájékoztatón a miskolci Fidesz frakcióvezetője. Nagy Ákos hozzátette: éppen ezért radikális átalakítást javasolnak az ezer sebből vérző miskolci tömegközlekedés megoldására. Szavai szerint a Fidesz-frakció egy módosító indítványt terjesztett a csütörtöki miskolci közgyűlés elé, amit az utolsó pillanatban lemondtak, rejtélyes okokból. – Érzékelhető, hogy nagy a feszültség a baloldali szivárványkoalíción belül, amikor már menekülnek a nyilvánosság elől. Az elmúlt héten a sajtóban is nyilvánosan beismerte a baloldali városvezetés, hogy a miskolciak adóforintjaiból luxusbuszt szerzett be saját használatra, hogy kényelmesebbé és gyorsabbá tegyék közlekedésüket.
elág. Bükkszentl. alvég Bükkszentl. alsó Önkormányzat Bükkszentlászló Újgyőri főtér Bükkszentlászló Érvényes:.. 01 től Menetidő Kb: Munkanap Munkaszüneti nap Újgyőri főtér végállomásról indul 50 30 25 50 45 30 45 35 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 Garantált csatlakozások A 4:44-ös járatról átszállást biztosítunk a Repülőtér/Bosch felé közlekedő 54-es buszra. Bükkszentlászló végállomásról indul 30 Keressék fel internetes oldalunkat:. A közösségi közlekedéssel kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket küldjék e-mail címünkre: 44 55 36 45 30 25 50 35 50 55 30 69 Diósgyőri Vár 01 Diósgyőr vk. Alsó-Majláth Felső-Majláth Móra F. utca Endrődi S. Karinthy utca Erdő utca Eper utca Berekalja Garantált csatlakozások A zöld háttérrel jelölt járatokhoz tartozó csatlakozásokat a menetrendkönyv végén találhatja meg. Felső-Majláth / Diósgyőri vár Berekalja Érvényes:.. 01 től 01 01 Munkanap Szombat Vasárnap és ünnepnap Felső- Diósgyőri Felső- Diósgyőri Felső- Diósgyőri Majláthról vártól Majláthról vártól Majláthról vártól 35 35 35 35 55 35 55 48 48 48 53 33 53 33 55 55 55 35 55 35 55 53 33 53 33 55 55 55 55 55 55 55 35 53 35 53 55 55 35 55 35 55 55 55 55 33 53 33 38 38 38 53 33 55 35 55 55 55 55 55 55 55 55 33 53 33 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 Berekalja végállomásról indul Figyelem!