Sziasztok! Nekem 2 hete volt a keresztszalag-műtétem; a hasonszőrű pecheseknek (ugye, jó orvos ide vagy oda, a legjobb, ha el sem szakad a szalag) megosztanám röviden a kezdődik, hogy 37 éves vagyok, és lehet, hogy az öregeknek igazuk van az öregedéssel kapcsolatban, öregszem. Korábban nagyon rendszeresen sportoltam (akár heti 3 kispályás foci + egyebek), de az utóbbi időben ezek az alkalmak ritkultak. Mégis, továbbra is játszottam nagypályán (megye III), mondjuk nem hetente, hanem 2-3 hetente. Utólag ezt látom a szalagszakadásom egyik okának, valószínűleg nem volt eléggé edzésben a lábam... én persze azt hittem, hogy abban van. Így egy áprilisi meccsen, két hét teljes kihagyás után, ráadásul nagyjából bemelegítés nélkül álltam be egy meccsen (késtem, úgyhogy csak csere voltam). A(z utólag) rossz előjeleken túl a végzetet egy szerencsétlen mozdulat okozta: az ember fut a labdát vezető ellenfél mellett, és az egyik lábával belép elé, majd betolja az egész testét, mintegy "elfedezve" tőle a labdát.
Rengeteg betege van, Németországban tanult hosszú évekig és a másik nagyon jó sportsebészt Majzik dokit is Ő tanítatta ki. Szeretném hogy Te kedves kérdező ne úgy járj mint testvérem aki súlyos pénzek árán tanulta meg a leckét (nem ő tehetett róla mondjuk hogy így elbántak vele), hanem pár felesleges kört megspórolva a legjobb dokihoz jussál el! :)2017. márc. 10. 18:56Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Ha ez beigazolódik, akkor Gulácsi Péter hosszú kihagyásra számíthat, és ezt megerősítette Dr. Knoll Zsolt az Emino Magánkórház Ortopéd traumatológus, sportsebész, térdspecialistája. "Ezeknél a sérüléseknél fontos az időfaktor. Ha nem duzzadt és nem vérzett be, akkor néhány nap múlva meg is lehet operálni. Az ilyen esetekben ínnal szokták pótolni a sérült szalagot. A műtét után haza is mehet a sportoló, és indulhat a rehabilitáció. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy négy-hat héttel a beavatkozás után elkezdhet a sportoló úszni, futni és kerékpározni. Ugyanakkor a sportágspecifikus mozgásokat csak nyolc hónap múlva kezdheti el. "Dr. Knoll Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a sportolónak türelmesnek kell lennie, ellenkező esetben a pályafutása is veszélybe kerülhet. "A brazil Ronaldo kétszer is felülírta az említett protokollt, és végül ez a pályafutása végét jelentette. Az első ilyen jellegű sérülése után négy-öt hónappal már focizott, és elszakadt újra a szalag a térdében. A második után is így tett, és be is kellett fejeznie a pályafutását.
Nemcsak a termelés, a szolgáltatás, a napi vállalati intézményi munka területén lett központi kérdés,... Dr. Knoll Júlia toplistája Balla Éva, Barna István, Bartha Tibor, Dr. Zsonda László, Fodor Éva, Gyódi Éva, Horváth Örs Péter, Kanyár Béla, Kertész Tivadar, Kovács László, Ónody Klára, Szabó Ernő, Szemkeő Endre, Varga Mária, Varga Sándorné, Végh György
Szülési fájdalom volt, de sikerült. Akkor már nagyon ramatyul voltam a műtét utáni felülés miatt, mert a gerincbe adott fájdalomcsipllapító, és a plussz nyomás felment ezáltal az agyamba. Még kaptam búcsúzóul 2 liter infúziót. Kifizettem a 40. 000 Ft-os kórházi számlát, amiben nem láttam az ott közvetlenül a műtét előtt, és a távozás előtt megcsinált két röntgen árát, ami lehet, hogy tb finanszírozott volt. Ezután kibotorkáltam a kocsihoz, és feleségem hazahozott. Itthon az első hetet ágyban töltöttem, napi 18 órákat aludva. Ha hanyatt feküdtem félálomban, akkor nem fájt a fejem, és a lábam is csak annyira sajgott, hogy el tudtam aludni. Apró nyújtott lábemeléseket csináltam, ami borzasztó fájdalommal járt. Jó tanácsom, hogy ne eröltessétek túl magatokat az első két-három héten. Hagyjátok, hogy rendeződjenek a dolgok odabent, utána ráértek terhelni. Én mindvégig kompressziós harisnyát hordtam, mivel a láb a műtét után borzasztóan elkezd vizesedni, és a trombózis veszély is magas. Szóval a műtét utáni első hét borzalmas volt.
A II. Sz. Belgyógyászati Klinika TDK munkacímei és témavezetői a 2016/2017. tanévre TDK-munka címe Témavezető neve (fokozattal) Autofágia májbetegségekben Dr. Werling Klára NAFLD kardiovaszkuláris szövődményei A HCV anyagcsere és kardiovaszkuláris szövődményei Keringő micro-RNS-ek vizsgálata endokrin daganatokban Dr. Igaz Péter MTA doktor Mellékvese daganatok molekuláris pathomechanizmusa Dr. Igaz Péter MTA doktora Krónikus vírushepatitisek patogenezise és terápiája Dr. Lengyel Gabriella PhD. Habil. Zsírmáj és hepatitis C vírusfertőzés Táplálkozási szokások felmérése májbetegségekben Dr. Habil. Dr. Blázovics Anna MTA doktora Csontanyagcsere zavar mechanizmusa gyulladásos bélbetegségekben Dr. Miheller Pál PhD. Celluláris és szubcelluláris változások emésztőszervi daganatokban Dr. Molnár Béla MTA doktor Az immunreguláció és a carcinogenesis összefüggései gyulladásos kórállapotokban Dr. Műzes Györgyi PhD. Sipos Ferenc PhD. Eosinophil oesophagitis – a nyelőcső asthmája Dr. Molnár Béla MTA doktora dr. Patai Árpád Acut pancreatitis kezelése, prognosztikai tényezők szerepe IBD és Bechterew kór kapcsolata – egy betegség két szervben?
Fájdalom, mozgáshiány, fejfájás, szédelgés és émelygés. Első kontrol 2 héttel a műtét után volt. Két mankóval kibicegtem a kocsihoz, beültem, és a lábfejemet mozgatva egyedül vezettem oda. Természetesen ezt nem hírdtettem sehol. Kötéscsere, nyugtató beszélgetés stb, és 12. 000 Ft díj. Ja, műtét után megdata Dr Knoll a magán mobilszámát, hogy szükség esetén bármikor elérhető legyen. Egyszer írtam neki egy félig vicces sms-t, hogy mikor vehetem már le azt a rohadt harisnyát, mire visszahívott, és készségesen elmagyarázta ismételten, hogy mi a funkciója a harisnyának, és miért nem szabad idő előtt elhagyni. Még egy hétig két mankóval mentem, aztán orvosi utasításra elkezdetm terhelni a rossz lábat. Fájt cefetül, nem volt benne erő, fele akkorára ment össze a combizom, mint a másik. Hátul a kivett izmok helye sajgott, húzódott, mint egy erős izomhúzódás után. A 4. héten varratszedés, ( 12. 000) még aznap az első gyógytorna ( 5 alkalom 30. 000). Örültem, hogy tudok viszonylag egyenes lábbal lábemeléseket csinálni.