A vásárláskor is jól jött Pali orosz nyelvtudása és kereskedői készsége. Plusz újabb ismeretséget szereztünk, akitől kaptunk egy ígéretet és majd meglátjuk, hogy holnap beválik-e. Az információ ezen módon való beszerzését választották az olasz és román csapatok is. Menetrendszerűen megjelentek utánunk, reményeink szerint nekik csak a maradék jutott. Aztán visszatértünk a központba, a csapat készülődött a horgászatra, mi nekiálltunk a hivatalos dolgokat intézni. A bejelentkezéssel megkezdődött a világbajnokság első lépése. 14 nemzet horgászai küzdenek Konakovo-ban. Az első, rövid kapitányi meeting-en bemutatták a pályát, a tiltott helyeket, a fogható halakat és méreteit. Következett a bércsónakok számának kihúzása. Pali ismeretségének köszönhetően csak kettőt kellett húznunk, mert az edzésen bejáratott csónakot sikerült előre megbeszélnie. A csónakokról csak annyit, hogy a pályához illőek, nagy teljesítményű motorral szereltek és biztonságosak. Napközben a más nemzeteknek szánt ajándékokból előkészítettük csomagokat.
Vezérigazgató Találkozó keretében, Röjtökmuzsajon adták át az év legkiemelkedőbb üzleti vezetőinek díjait. Az Év Elnöke elismerésben az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító-elnöke, Kornai Gábor részesült. Az ünnepélyes... Tovább olvasom Tizenhétezer milliárdot költöttünk tavaly Dátum: 2017-03-13 11:58:04 2016-ban a családok fogyasztási célú költekezése 5%-kal nőtt, gyorsabban, mint a bolti vásárlás.
Címkék: vásárlás, Budapest, kocsma, sör, apa, kézműves sörök, sörfogyasztás, ale, lager, ipa, soproni sör,