– Ha végeztetek, nyomás haza – mondta a nagyi, miközben leállította a kocsit a vízimentők szobáját és az öltözőket rejtő betonépület mellett, amit mindenki fürdőháznak hívott. – Nem akarom, hogy a belvárosban csellengjetek. Felvágok egy görögdinnyét, és ebédre ehetünk sós kekszet cheddar sajttal. Ránk dudált, és elhajtott a hobbibolt felé, ahol további fonalakat óhajtott venni nagyszabású horgolási terveihez. Jól emlékszem erre a dudálásra, erre a virgoncságra, ahogy ő mondta volna, mert utána jó ideig nem láttam ilyen jókedvűnek. – A nagymamád őrült – jelentette ki Irene. Jól elnyújtotta az őrült szót, és az égre emelte nagy barna szemét. – Hogy érted azt, hogy őrült? – kérdeztem, de nem hagytam, hogy válaszoljon. – Az bezzeg nem zavart, hogy pitét adott neked reggelire. Méghozzá két szeletet. – Attól még nem normális – mondta Irene, és jó erősen megrántotta a vállamra vetett fürdőlepedő végét, ami nekivágódott a meztelen lábamnak, mielőtt a betonhoz csapódott volna. – Két szeletet – ismételtem meg, és visszarántottam a törülközőt.
Még a hőségben is jólesett ez a futás – kéz a kézben, kint az utcán, nyomunkban egy csapat félmeztelen szörnnyel. Kifulladva, izzadtan támolyogtunk el a Kip kisboltja előtti, repedezett parkolóig, amelyet a betontömbök közé kifeszített kötéllel kerítettek el. Irene megszólalt: – Epres rágót akarok. – Vehetünk – mondtam, miközben egyik tömbről a másikra ugráltam. – Apa adott egy tízest, mielőtt elmentek, és azt mondta, ne áruljam el anyának. – Csak egy csomag rágó – mondta Irene. – Nem tudod ellopni? Már vagy tucatszor loptam Kip boltjából, de mindig volt valami tervem. Mindig felkészültem rá, Irene néha egész listával látott el, amitől kihívás lett a dologból – például ha medvecukor is szerepelt rajta, ami egyszerre volt hosszú és hangos, a celofánburkolat zörgése bármikor lebuktathatta az embert; vagy egy csomag Pringles csipsz, amit szinte lehetetlen volt eltüntetni, mert a hengeres doboz mindenhonnan kidudorodott. Sosem követtem a dugj be mindent a hátizsákodba stratégiát. Túl kézenfekvő.
De a 2010-ben megjelent, nagy sikerű képregény adaptáció, a HA/VER című akcióvígjáték még több elismerést és sikert hozott számára. A filmben Hit-girlt, Mindy Macreadyt alakította. Ugyanebben az évben egy filmben szerepet kapott. A 'Let me in', amely a svéd 'Engedj be' című film alapján készült. Chloe Abbyt, a fiatal vámpírlányt alakította. 2011-ben szerepet kapott a Hick című filmben, melyet az öt Oscar-díjas (Legjobb operatőr; Legjobb látványtervezés; Legjobb vizuális effektusok; Legjobb hangvágás; Legjobb hangkeverés) A leleményes Hugo főszerepe követett. Ezeket a sikerprodukciókat a Texas gyilkos földjén című mozi előzte meg, melyet 2012 januárjában mutattak be hazánkban. 2012-ben az Éjsötét árnyék Carolynként remekel, olyan színészek mellett, mint Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Eva Green vagy Michelle Pfeiffer. 2013 is tartogatott számára filmeket, ezek a Movie 43: Botrányfilm, a Carrie és a HA/VER 2.. 2014-ben elég sok filmben szerepet kapott: A Későnérők című romantikus vígjátékban Sam Rockwell-lel és Keira Knightley-val, a Muppet-krimi: Körözés alatt című filmben, a Sils Maria felhői c. drámában, a nagyon sikeres Ha maradnék c. könyvből vászonra vitt drámában és A védelmező című akciófilmben.
– Olyan, mint egy melltartópánt – állapította meg, és lassan végighúzta a mutatóujját a csíkon. Libabőrös lett a karom meg a lábam. Irene rám nézett, és elvigyorodott. – Idén hordasz majd melltartót? – Valószínűleg igen – feleltem, bár épp az előbb láthatta a saját szemével, mennyire nincs szükségem rá. – És te? – Igen – mondta, miközben visszafelé is végighúzta az ujját a csíkon –, végül is már hetedikesek leszünk. – Nehogy azt hidd, hogy ellenőrzik a kapunál – mondtam. Jólesett az ujja érintése, de nem mertem belegondolni, mit jelent. Felkaptam egy marék szénát, és ezúttal a pólójába tömtem, lila póló volt, az Ugrókötéllel az Életért Alapítványtól. Irene visított, és megpróbált visszavágni, de ez csak pár percig tartott, mert mindkettőnket megizzasztott és legyengített a szénapadlást betöltő sűrű hőség. A ládáknak dőlve adogattuk egymásnak az időközben megmelegedett tonikot. – De most már nagyobbnak kell lennünk – mondta Irene. – Úgy értem, úgy kell viselkednünk, mint a nagyobbaknak.
És amennyire nincs kapcsolat a két világ között, annyira távol állnak egymástól a neveltek és a nevelők is, annyira lehetetlen a sikeres együttműködés is az egészséges kamasz és az őt betegnek látó felnőtt között. Ezt húzza alá a képekkel is még egyszer a rendező, miközben a cselekmény szintjén pont a visszafogottságra helyezi a hangsúlyt. A főszereplő Chloë Grace Moretz (Ha/Ver, Carrie) a nézői azonosulás tankönyvi megtestesítője: leginkább csak kommentár nélkül szemléli a helyzetet – mintha a néző szemével tenné –, hogy aztán végül egy fontos jelenetben vonja le a tanulságot az önutálatról és a bizalomhiányról. Imáinkba foglaljuk-e? IMDB: 7, 1 Rotten Tomatoes: 87% Metacritic: 69 Index: 6/10 És pont ez a film legnagyobb problémája, ez a tanulság. Desiree Akhavan egyáltalán nem beszél azokhoz, akik szerint tényleg sátáni bűn a homoszexualitás, és akik szerint Istent kevésbé érdekli, hogy az ember megtalálja a boldogságot, a szeretetet és a kiteljesedést, mint az, hogy milyen genitáliák érintkeznek eközben.