A most újraindított CEWE FOTÓKÖNYV pályázaton négy – Utazás, Család, Esküvő és Egyéb – kategóriában várják a résztvevőket, akik egészen 2019. április 15-ig küldhetnek be személyenként akár öt anyagot is. Feltétel azonban, hogy az adott könyv a pályázás időpontja előtti hat héten belül kerüljön megrendelésre. A pályázási folyamat egyébként nagyon egyszerű és teljes mértékben online felületen zajlik, ahol aztán csillagokkal meg is lehet jelölni a kedvenceket. Ez utóbbiak gyűjtése azért is fontos, mert a 10 legtöbb csillaggal ellátott fotókönyv közül fogják kiválasztani a közönségdíjas alkotást. Emellett a verseny végén az egyes kategóriák 10-10 legjobbját részesítik értékes nyereményben, az első helyezettek közül pedig egy különdíjast hirdetnek, aki egy 500 ezer forintos utazással is gazdagodik. De havonta is érdemes követni az eseményeket, ugyanis az egyes hónapok legkiválóbb könyveit is 20 ezer forintos CEWE-utalvánnyal jutalmazzák. Nyereményekben tehát nem lesz hiány, hiszen azok összértéke eléri a 2 millió forintot.
A termék kizárólag házhozszállítással rendelhető, mely ingyenes. Személyes átvétel és FOXPOST csomagautomata választása esetén a CEWE kód nem érvényesíthető. Fizetési lehetőségként az utánvétet, azon belül a GLS házhozszállítást válaszd. A megrendelés véglegesítése előtt, a fizetési – és szállítási mód kiválasztását követően a kód mezőben add meg a CEWE kódodat, majd érvényesítsd a "Beváltás" gombra kattintva. Ezt követően a végösszegnél már csak az ajánlatban szereplő CEWE FOTÓKÖNYV típus 26 oldalas alapára lesz látható – 13. 490 Ft -, melyet természetesen már nem kell kifizetni a futár számára. Amennyiben tovább szeretnéd bővíteni a könyvet, mint 106 oldal, abban az esetben a bővítés árát szükséges kifizetni a futár számára, mely 8 oldalanként 2. 250 Ft. A bónusz a videónkénti tárolási díjra és térképre nem vonatkozik. A fényképezés ma már nem számít olyan társadalmi eseménynek, mint mondjuk 100 éve, nem kell hosszasan szervezkedni hozzá, vagy percekig merev pózban állni, elég, ha valaki előkapja a telefonját.
Idén is meghirdette a CEWE a nemzetközi fotópályázatát, amelyre már el is indult a nevezés. "A jó képek szerencsével születnek, minél többet kell terepen lenni" – már lehet pályázni a CEWE Photo Award 2023-ra Két éve is ámultunk-bámultunk azon, hogy világszerte mennyi embert mozgat meg a CEWE Photo Award, tavaly azonban minden elképzelésünket felülmúlta a megmérettetés: másodjára lett a világ legnagyobb fotópályázata, ráadásul rekordszámú nevezéssel, több mint 600 ezer pályázattal. "A gyönyörű világunk" mottó reméljük az elkövetkezendő 12 hónapban még több amatőr és profi fotóst ihlet meg. Az első ezer helyezett összesen több mint 250 ezer euró, azaz több mint 99, 6 millió forint értékű nyereményre számíthat. A pályázat nyertesei azonban kétségkívül világszerte az SOS Gyermekfalvak: a CEWE idén is minden beküldött fotó után 10 centet adományoz a szervezet oktatási projektjére. 10 kategóriában várjuk a fotókat "A gyönyörű világunk" mottó különösen napjainkban bír óriási jelentőséggel: a szépséget mindenekelőtt a természetben találjuk, ami megmutatja, mennyire különleges és védendő a környezetünk.
Fotópályázatunknak köszönhetően világunk unikális pillanatait újra és újra, mindig új perspektívából figyelhetjük meg. Elérkezett az idő, amit már annyira vártunk: örömmel jelentjük be, hogy ismét fogadjuk a nevezéseket a CEWE Photo Award 2023-ra! A fotózás szerelmeseinek egy évük van arra, hogy beküldjék legjobb felvételeiket. Tíz kategóriában várjuk az alkotásokat: "Tájak", "Emberek", "Természet", "Építészet és technológia", "Sport", "Főzés és ételek", "Hobbi és szabadidő", "Állatok", "Utazás és kultúra", illetve "Légi felvételek". Minden résztvevő legfeljebb 100 fotót küldhet be ebben az időszakban. Minden hónapban három havi nyertest választunk, akik mindannyian 100 euró értékű CEWE ajándékutalványt kapnak. Nemcsak a fotográfus szakma versenye – A legutóbbi versenyre benyújtott több mint 600 000 fotó rekordrészvétele, és a számos nemzetből érkező világméretű sajtóvisszhang azt mutatja, hogy a CEWE Photo Award nemcsak a nemzetközi fotográfus szakmában honosodott meg. A verseny már régóta a fotózás szerelmeseinek széles köréhez jut el világszerte, mottójával pedig hozzájárul a remény és a bizalom érzésének közvetítéséhez még a kihívásokkal teli időkben is – hangsúlyozza Dr. Christian Friege, a CEWE igazgatótanácsának elnöke.
Gyakran Ismételt Kérdések. Az alábbiakban azokat a Gyakran Ismételt Kérdéseket találjátok, melyek közös CEWE FOTÓKÖNYV projektünk alatt merültek fel. Kérdések: Hogy tudom átvenni a kész könyvet a CEWE kód beváltása után? Csak házhozszállítással, vagy fel is lehet venni valamilyen elosztó pontról? Megoldható, hogy a jövőben bekerüljenek a RAW formátumok is a rendelő és szerkesztő programba? A színteret meghagyja a CEWE szoftver, vagy ha eltér az sRGB-től, akkor átkonvertálja? Azt lehet tudni, hogy ha letelik a 3 év az albumba szánt video tárolására, akkor lesz lehetőség annak meghosszabbítására? A fotókönyv oldalán csak nagyon pici betűkkel lehetett írni. Növelhető a betűméret? Láttam olyan könyvet, ahol a fotó egyik sarka felhajlik, mintha egy papír kunkorodna! Tudja valaki, azt hogy lehet csinálni? Nem tudja valaki, hogyha nincs egyben pár órám, hogy meg lehet szakítani a könyvkészítési folyamatot, elmenteni valahol, és később folytatni? Válaszok: A megrendelés végén lehet választani személyes átvétel, vagy házhozszállítás közül.