Minden gyermeknek névre szóló ajándékkal készültek a szervezők. Szügyi János főigazgató helyettes Honosiné Máhr Ágnesnek köszönetük jeléül egy csodálatos Angyalkás képet adott át a következő idézettel:,, fent a felhő szélén egy angyal mindent lát, hogy a világot a földön gyerekek rajzolják. Kicsiny hegyezetlen ceruzák Az adományok átadása következett. Két hatalmas helyiségben, amíg a szem el látott tartós élelmiszer 1380 kg liszt, 470 kg rétesliszt, 1176 kg száraztészta, 400 kg piros és zöld alma, 400 db Császári Csemege, 600 kg krumpli, rattan bútorok, zongora, tisztítószerek, napernyők, kerti bútorok, beépíthető tűzhelyek, mikrohullámú sütők, lámpák, íróasztalok, székek, monitorok, játékok, rengeteg könyv várta, hogy eljusson új tulajdonosaihoz. 2010-től vállalta a megyei gyermekvédelmi szakellátási rendszer fenntartását és működtetését, ami nemcsak az intézményekre, hanem a nevelőszülői családoknál élő gyermekekre és fiatalokra is vonatkozik. Hozzátette: még sokan vannak, akik szerint advent a szeretet, a segítségnyújtás, a felelősségvállalás ideje.
A szakvezető szerint, még egy érem is benne lehet... ATLÉTIKA A Tatabányai SC-Geotech atlétikai szakosztálya évzáró ünnepségén gyorsan kiderült, hogy sportolóik eredményes szezont tudhatnak maguk mögött. Schmölcz Márk Xavér az Ifjúsági Olimpiai Játékok 3. helyezettje gerelyhajításban, Luterán Petra pedig magasugrásban negyedik lett. A TSC-Geotech Év atlétájának járó díjat az alábbi versenyzők érdemelték ki. Újoncok: Misák Dominika és Fischer Patrik; serdülők: Schmölcz Mirtill és Sárossi Bálint; ifjúsági korosztály: Luterán Petra, Schmölcz Márk Xavér; juniorok: Reichnach Kinga és Bagdány Tomasz. A felnőttutánpótlás versenyzők közül Hoffer Krisztina és Gerencsér Ádám kapott díjat, a veteránok mezőnyéből Babainé Sipos Erzsébet és Hoffer József. A felsoroltakon kívül a korosztályos válogatottakban szerepelhetett Fazekas Sándor, Burger Donát, Szántó Bence és Deák Norbert. 2014. Sport 19 Ötödik lett a Tatabánya FC FOTÓ: HAGYMÁSI BENCE Felemásra sikerült a szezon, jövőre lehet javítani a kék-fehéreknek LABDARÚGÁS Véget ért a 2014/2015- ös idény őszi szezonja a labdarúgó NB III.
Végül szép adventi készülődést és áldott ünnepeket kívánt a résztvevőknek. Smudla Kata, a kezdeményező civil egyesület elnöke elmondta: az idén a díjak sorát kibővítették az ÉvJótevője díjjal, amelyet a Lentulai Mária (balra), a Fiatal Utazók Klubjának vezetője kapta az Év Önkéntese díjat Becton Dickinson Hungary Kft. érdemelt ki. A fecskendőgyár évek óta adományozással, örökbe fogadással támogatja a civil és társadalmi szervezeteket, óvodákat, a megyei kórházat. Az elismerést dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott adta át a BD képviselőjének, Sass Andreának. Az Év Önkéntese díjat az idén a tatai Lentulai Mária, a Fiatal Utazók Klubja szervezet vezetője vehette át. A hölgy 34 éve fogja össze a klub tevékenységét. A díjat nagy virágcsokor kíséretében dr. Beró Henrietta, tatai alpolgármester nyújtotta át, Mária ajándékot kapott Keresztesi Józseftől, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnökétől is. Az Év Önkéntes Programja címet 2014-ben a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány városivá nőtt rendezvénye, az Adventi Ablaknyitogató több ezer embert megmozgató programsorozata nyerte.
MÓROCZ KÁROLY 4 Közélet 2014. Százmilliós támogatás Szent Borbála Kórháznak Lesz MR berendezés! Egyetlen napirendi pontot, a kórház pénzügyi támogatását vitatták meg a tatabányai képviselők a hétfői rendkívüli közgyűlésen, a városházán. A tatabányai közgyűlésen módosítottak az egyes helyi adórendeleteket, és elfogadták azt az előterjesztést, amely szerint a jövőben elektronikus úton juttatják el a képviselőknek és a bizottsági tagoknak az előterjesztéseket. Schmidt Csaba polgármester elmondta: sürgősen határozni a kórház megsegítéséről. A beruházások, eszközbeszerzések megvalósításához szükséges fedezet előteremtéséhez aminek meglétét már kedden igazolni kell 30 millió forinttal hozzájárultak a térségben működő cégek is. Az önkormányzat a 16 képviselő erről egyhangúlag döntött a központi technológiai tömb és integrált ellátás fejlesztése című pályázatban az eszközvásárlásokhoz, mint például a képalkotó eszközök, köztük a város által is régóta szorgalmazott MR berendezés, 70 millió forintnyi támogatást biztosít.
Tatabánya Óvárosban született indokolta a helyszínválasztást is Schmidt Csaba polgármester. Itt került felszínre az első csille szén, itt épült meg a községháza, a Népház, a kórház. Hihetetlenül gyors volt a fejlődés, amely a várossá, majd a megyeszékhellyé váláshoz vezetett. Az ünnepségen adta át Schmidt Csaba polgármester Salamon Hugónak, a Vértes Agorája szakmai vezetőjének a Tatabánya díszpolgára címet. A képviselők döntése alapján az Ezüst Turul Díj 2014- ben a Népház Show Formációs Tánc Együttesé, a Szabó Ignác Díj pedig Hamar László lelkészé. Schmidt Csaba beszédében azt emelte ki, hogy Tatabánya várossá válásához kemény, értékeket teremtő munkára volt szükség, és nemcsak a bányászok részéről. Hangsúlyozta a díjazottak példamutatását, alázatát hivatásuk iránt. A rendezvény amelyen közreműködött Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara is a Bányászhimnusszal ért véget: a jelenlévők együtt énekelték a Rozmaringos Bányászegylet tagjaival. Hamar Lászlót az Óvárosi Református Egyházközség hívta lelkészi szolgálatra Tatabányára.
Az ünnepélyes átadáson Szögi Zoltán, az Edutus Zrt. vezérigazgatója, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és Schmidt Csaba tatabányai polgármester vágta át a nemzetiszínű szalagot, újabb fejezetet nyitva ezzel a főiskola idei beruházásait bemutató események sorában. A résztvevők megtekintették az költség- és környezetkímélő, energiatakarékosan üzemeltethető épület belső berendezéseit, valamint a tetőn elhelyezett napkollektorokat és napelemeket. A passzívház átadását követő szakmai fórumon Szögi Zoltán köszönetet mondott a bemutató épület megvalósításában közreműködő cégeknek és szervezeteknek az igényes munkáért, majd Schmidt Csaba tekintette át, a Tatabánya város és az Edutus Főiskola közötti együttműködés legfontosabb állomásait. Kiemelte: 2000-től kezdődően az intézmény új irányok felé nyitott az oktatásban. A gazdaság igénye szerint bevezették a műszaki mérnökképzést, több új beruházással, eszközvásárlással alapozták meg az oktatást, és sikerült külső forrásokat is bevonni a fejlesztésekbe.
Alapító okiratukban a következőket rögzítették: "Az éghajlatváltozás egy olyan súlyos betegséghez hasonlítható, amelynek következményeit ma már minden ember és minden társadalom közvetlenül megtapasztalhatja. A betegség felismerése után megkezdődött a megfelelő gyógymódok keresése, amely azonban eddig nem vezetett eredményre. Ez a felismerés a lehetséges gyógymódok keresését minden eddiginél intenzívebbé tette és a Föld számos országában egyre több városban, faluban és helyi közösségben keresik a gyógyulás lehetőségeit. A Klímabarát települések ehhez az egyre kiterjedtebb tevékenységhez kapcsolódnak abban a reményben, hogy a helyi és közösségi kezdeményezések sokasága – egymást is erősítve – megtalálhatja a betegség gyógymódját. A célkitűzéseinket napjainkban még hangsúlyosabbá teszi a fejlett világban kibontakozóban lévő gazdasági és társadalmi válság, melyet a harmadik világ humanitárius katasztrófái kísérhetnek. Ezért elengedhetetlen új társadalmi válaszok keresése, melynek alkalmas színterei lehetnek a Klímabarát települések. "
Keresték az olyan zenei témákat, amelyek közel állnak a gyermekekhez, mint a természet, az állatok, az ünnepek, mesék. Ezekről a zene nyelvén meséltek és mindenki tapasztalhatta, hogy például Vivaldi ma is mennyire érthető és érdekes. A nagyobbaknak a zenetörténeti korszakokat mutatták be. A kisebbek a hangszersimogatón, a koncert végén a kezükbe is vehetik Ocskai Gabriella, a RáHangoló alapítója az instrumentumokat, a legtöbbet ki is próbálhatják. A foglalkozások végén forró csokit, kakaót kapnak, beszélgetnek a zenéről. Ha megoszthatják az élményeket egymás között, a hatás még maradandóbb lesz. A zenei részhez sokszor kapcsolódik vizuális foglalkozás, amit H. Csapucha Klára fejlesztőpedagógus vezet: így még komplexebb lesz az élmény. Gyimesi Kriszta jógaoktatóval a JógáRahangolót találták ki, amikor a zenét és a mozgást kapcsolták össze. Solymos Ákos fotográfus fantasztikus pillanatokat örökített meg a gyerekekről zenehallgatás közben, és akkor, amikor kezükbe vesznek mondjuk egy fuvolát, bekukkantanak a kürt és tuba tölcsérébe.