Özvegyek és árvák nyugodtan éhezhetnek, a vállalkozót ez nem akadályozhatja meg abban, hogy élvezze kezdeményezésének gyümölcseit. Nyilvánvaló, hogy egyik véglet sem egészséges megoldás. Az egyén egészsége függ a társadalom egészségétől, a társadalom egészséges volta pedig a társadalmat alkotó egyének egészséges voltának függvénye. Házaspárokat kezelve a házasságot a hegymászás és a hegymászók bázisának viszonyához szoktam hasonlítani. A hegymászónak szüksége van egy jó bázisra, ahová visz- szatérhet meghúzódni az idő viszontagságai elől, s ahol bőven van elemózsia, ahol pihenhet, mielőtt egy újabb hegycsúcs megmászására adná a fejét. Sikeres alpinisták jól tudják, hogy a táborban legalább annyi időt kell eltölteni, mint a sziklafalon, s hogy életben maradásuknak fontos feltétele a jól felépített és kellően felszerelt tábor. A házasság gyakori, szinte hagyományosnak mondható problémáját az idézi elő, hogy a férfi minden idejét a hegymászással tölti, a táborral csak annyiban törődik, hogy elvárja: legyen tökéletesen rendben, valahányszor visszatér.
Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Előjegyzem
Mégis úgy véltem, hogy meg kell próbálnom beilleszkedni, kényszeríteni magamat a beilleszkedésre, hiszen ez az iskola volt az első lépés a helyes életpályán. Két és fél évig próbálkoztam. Életemet napról napra értelmetlenebbnek és nyomorultabbnak éreztem. Az utolsó évben szinte semmi mást nem csináltam, csak aludtam, mert csak alvás közben éreztem jól magam. Visszatekintve, azt hiszem, az alvással gyűjtöttem erőt az ugráshoz. Amikor harmadikban hazamentem a tavaszi szünetre, bejelentettem, hogy többé nem megyek vissza az iskolába. Apám azt mondta: "De hát nem hagyhatod ott az iskolát. Ez a legjobb iskola. Nem érted, hogy mit dobnál el? " - Tudom, hogy ez egy jó iskola - válaszoltam de nem megyek vissza. - Próbálj meg beilleszkedni - mondták a szüleim. - Nem tudom, miért - válaszoltam -, de nem megy. Még azt sem tudom, miért utálom annyira ezt az iskolát. De utálom, és nem megyek vissza. - Hát akkor mit akarsz csinálni? Ha már ennyire könnyedén veszed a jövődet, mit akarsz tenni? Újra csak azt mondtam, nyomorultul: "Nem tudom.
Megadjam valamelyik címét? - Valójában nem is szeretek annyira horgászni. - Nekem ebből az derül ki - mondtam -, hogy Okinaván sok mást is lehetne csinálni ivás helyett, de maga legjobban mégis inni szeret Okinaván. - Lehet. - De az ivás komoly bajba sodorja, úgyhogy elég komoly a gond, nem? - Ez az istenverte sziget mindenkiből alkoholistát faragna! Egy darabig még próbálkoztam, de az őrmester nem mutatott hajlandóságot arra, hogy alkoholizmusát komolyan vegye, és sajnálattal közöltem parancsnokával, hogy nem fogadja el a segítséget. Mivel folytatta az ivást, leszerelték. Ugyancsak Okinaván történt, hogy egy fiatalasszony zsilettel belevágott az ütőerébe, és elsősegélyben kellett részesíteni. A rendelőben én is ott voltam, és megkérdeztem tőle, miért tette. - Természetesen azért, mert meg akartam halni. - Miért akart meghalni? - Mert nem bírom tovább ezen az ostoba szigeten. Küldjön vissza az Államokba, mert öngyilkos leszek, ha továbbra is itt kell maradnom. - Miért olyan elviselhetetlen itt az élet?
De az emberek egy jelentős részének valamiképpen sikerül, hogy önmagukat és kultúrájukat a fejlettség magasabb fokára emeljék. Létezik egy erő, melynek segítségével kezdeti állapotunk mocsara fölé emelkedhetünk. A lelki fejlődés ábrája az egyénre is értelmezhető. Mindenkiben él a fejlődés vágya, s mindenki maga vívja meg küzdelmét saját ellenállásával. A 2. ábra ugyanakkor az egész emberiségre is vonatkozik. A társadalom evolúciója a társadalmat alkotó egyének evolúciójának következménye. Azt a társadalmat alakítjuk felnőttként, amely minket gyerekként alakított. Aki fejlődik, fejlődésének gyümölcseit nemcsak saját maga élvezi, jut belőle a világnak is. A fejlődő ember a hátán hordja az emberiséget. Azt az elképzelést, hogy a lelki fejlődés kiterebélyesedik, aligha vélik igaznak azok, akik kiábrándultak a fejlődés eszméjéből. Mindenütt háború van, 128 220 "A római jogban az apa teljhatalommal rendelkezett gyermekei fölött: eladhatta vagy halálra ítélhette őket. Ez a fölfogás átkerült az angol jogba, ahol a XIV.
Mi több, ha valaha olyan esettel kerülnék szembe, amelyben alapos megfontolás után úgy vélném, hogy a beteg lelki fejlődését elősegítené, ha szexuális kapcsolatra lépnénk, nem haboznék meggyőződésemet valóra váltani. Tizenöt éves gyakorlatomban azonban eddig még nem kerültem szembe ilyen esettel, s nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen eset előfordulhatna. Először is azért nem, mert a jó terapeuta helyzete sokban hasonlít a jó szülő helyzetéhez, és a jó szülő nem szokott szexuális kapcsolatot létesíteni gyermekével, többrendbeli nyomós oknál fogva. A szülőnek az a dolga, hogy a gyerek hasznára legyen, nem az, hogy a gyereket használja föl saját céljaira. Ugyanígy, a terapeuta dolga, hogy betege javát szolgálja, s nem az, hogy a beteget fordítsa saját hasznára. A szülő feladata az, hogy önállóságra nevelje gyermekét, s a terapeuta feladata igen-igen hasonló. Nehéz elképzelni, hogy az a terapeuta, aki betegével szexuális kapcsolatban áll, mennyiben segíthetné elő a beteg önállóságát. Számos beteg, különösen a csábítóbbak, olyan szexuális vonzalmat érez szülei iránt, amely gátolja szabadságát és fejlődését.
* Sokféle önámításra ad lehetőséget, ha a szeretetet összekeverjük a szeretet érzésével. Képzeljünk el egy alkoholistát, aki nem törődik feleségével és gyermekeivel. A kocsmában ül, és könynyes szemmel magyarázgatja a csaposnak, hogy mennyire szereti a családját. Sokan szerető szülőnek hiszik magukat, pedig a legdurvább módon hanyagolják el gyermekeiket. Világos, hogy a két fogalom összekeverésében van valami, ami az én-t szolgálja, s egyáltalán nem kellemetlen azt érezni, hogy az emberben szeretet lakik. Jóval kellemetlenebb a szeretetre nem érzelmekben, hanem tettekben bizonyságot találni az ember lelkében. Mivel azonban a valódi szeretet a sokszor tiszavirág-életű érzelmeken túllépő akaratlagos cselekvés, helyesen mondjuk, hogy: "A szeretet az, amit cselekszik. " A szeretet és a szeretet hiánya, éppúgy, mint a jó és a rossz, nem pusztán szubjektív, hanem objektív jelenség. A figyelem munkája Miután megvizsgáltuk néhány példáját a nem valódi szeretetnek, vizsgáljuk meg néhány példáját a valódi szeretetnek is.
- kérdeztem. Nem hagyott nyugodni a dolog, s amikor legközelebb lehetőség adódott egy apró szerelési munka elvégzésére, emlékeztettem magam, hogy rá kell szánni az időt. Az egyik betegem autójában beragadt a kézifék, s bár emlékezett, hogy valahol a műszerfal alatt kell csinálni valamit, hogy kioldódjon, de nem tudta, mit és mivel. Lefeküdtem az első ülés előtt a kocsi padlójára. Mikor már kényelembe helyeztem magam, szép nyugodtan szemügyre vettem a helyzetet. Először csak drótok, pálcikák és csövek zavarba ejtő összevisszaságát láttam, melyet nem értettem. De fokozatosan, lassan sikerült a fékberendezésre összpontosítanom, és követnem a drótok vonalát. így lassan világossá vált számomra, hogy egy kis fogantyú akadályozza a fék kioldását. Higgadtan tanulmányoztam a fogantyút, mígnem rájöttem, hogy amennyiben az ujjam hegyével fölnyomom, könnyedén elmozdulna, és kioldaná a féket. Ezért így tettem. Egyetlen mozdulat, egy ujjbegy nyomása, és a probléma megoldódott. Szerelőmester lettem! Ami az igazságot illeti, továbbra sincs időm megtanulni, hogyan kell a dolgokat megjavítani, mert időmet nem erre összpontosítom.
- Igen, semmi több. - El tudok képzelni olyan embert is, aki ezt csodának nevezné. - Én azt hiszem, szerencsém volt. - Azt hiszi, szerencséje volt? - Azt, a fene egye meg. Szerencsém volt. - Számomra az az érdekes, hogy ha valami fájdalmas esemény következik be az életében, kikel magából Isten és a szörnyű világ ellen. De amikor valami jó történik, azt a szerencsének tulajdonítja. A tragédia Isten bűne. Egy csodás vagy csodával határos megmenekülés viszont csak szerencse kérdése. Ezt hogyan magyarázza? A jó és a rossz iránti következetlen hozzáállását felismerve, Ted kezdte meglátni a világban a jót is, az édeset, nemcsak a keserűt s nemcsak a sötétet. Megszabadulván Hank és mások halála fölött érzett fájdalmától, az élet érmének másik oldalát is észrevette. Elfogadta a szenvedés szükségszerűségét, a lét paradox természetét. Ez az elfogadás természetesen annak a meleg és roppant kellemes kapcsolatnak volt része, amely időközben kialakult kettőnk között. Lassan kimozdult magányából. Ismét elkezdett lányokkal randevúzni.
A zárójelezés és a figyelem révén fokozottan tudatunkba fogadjuk szeretteinket és a világot. Az önfegyelemnek lényeges része a felelősség és a választás tudatosulása. így eljutottunk oda, ahol a lelki fejlődést a tudat evolúciójaként határozhatjuk meg. Még mindig magyarázatra szorul azonban az a kérdés, hogy a tudatalatti miképpen jut mindama tudás birtokába, amelyet tudatosan nem sajátítottunk el. Ez a kérdés ismét annyira alapvető, hogy a tudomány nem ad rá választ. Ismét csak feltételezésekkel élhetünk. S ismét hiába keresek jobb hipotézist annál, hogy létezik Isten, aki annyira közel áll hozzánk, hogy részünket képezi. Aki a kegy helyét keresi, magába tekintsen. Ha a magamagáénál nagyobb bölcsességre vágyik, azt is magában lelheti föl. Mindebből az következik, hogy Isten és az ember átfedése azonos a tudatos és a tudattalan átfedésével. Egyszerűbben kifejezve: Isten a tudatalatti. Isten belül van. Mi Isten része vagyunk mindenkor. Isten mindig velünk volt, van és lesz. Hogyan lehetséges ez?