Kiderült, hogy az egyik kisajkam berepedt, ez volt az a szörnyű, égető érzés, és az nagyon tud vérezni, mert telis tele van hajszálerekkel. Ebből persze már nem éreztem semmit. Feküdtem hanyatt az ágyon és a mellkasomra fektettem újszülött kislányomat, aki panaszos sírással elmesélte nekünk micsoda megpróbáltatásokon ment keresztül. Gyönyörű sötétkék szemei voltak, a tekintete pedig leírhatatlan! Talán furán hangzik, de én mély bölcsességet láttam benne, az látszott rajta, hogy még egységben és harmóniában van a mindenséggel. Megpróbáltam rögtön mellre tenni, de még nem érdekelte a dolog, még túl sok újdonság volt körülötte, ami lekötötte a figyelmét. Hihetetlenül éber volt, figyelmes és kíváncsi. Én néztem őt, ő nézett engem, és megszűnt az idő. Olyannyira, hogy a méhlepényről én meg is feledkeztem. Ági kérdezte, hogy nem akarom-e esetleg azt is megszülni. Visszakérdeztem, hogy máris? Aztán kiderült, hogy a babám születés óta már egy óra eltelt és nekem fel sem tűnt. "De hát nem érzek semmiféle méhösszehúzódást, hogyan fog az így leválni?
Mitől indulnak meg a fájások? Még ma sem ismerjük a rendszeres szülési fájások meginduláshoz vezető folyamat minden részletét. Annyi bizonyos, hogy meglehetősen bonyolult, több szinten zajló eseménysorról van szó, melyben hormonális és idegi tényezők egyaránt szerepet játszanak. A méhösszehúzódásokat az oxytocin nevű hormon irányítja, mely az agyalapi mirigyben termelődik. Ez azonban önmagában még nem lenne elegendő. Ahhoz, hogy hatni tudjon, a méhizomzatnak érettnek kell lennie a szülésre, vagy is az oxytocin-receptorok számának növekednie kell a simaizom sejtekben. Az oxytocin-receptorok számát alapvetően az ösztrogén- és progeszteron szint befolyásolja. Emellett a méhnek saját ingerületkeltő területe is van, mely a jobboldali méhkürt sarkában helyezkedik el. Innen indulnak el a méhösszehúzódások. A fájások keletkezésében ezenkívül biztosan szerepet játszanak a terhes méhnyálkahártya és a burok kémiai anyagai, például a progeszteron. Az egész folyamat megindulása valószínűleg a magzat hormonális állapotával, érettségével is összefügg: a magzati mellékvesekéreg és a lepényi hormontermelés kezdeményezi a fenti láncreakciót.
Jól esett a helyzetváltoztatás és főleg az ülés. A kontrakciók közben segített, ha széttárt lábakkal a combomra támaszkodva előre dőltem. Azt hiszem, itt talán már hangot is adtam a fájdalmamnak. Az időérzékemet lassan elvesztettem és kezdtem egyre inkább befelé fordulni, a külvilág pedig, mint valami másik valóság eltávolodott. A párom jött-ment, gondolom írta továbbra is a fájások gyakoriságát, talán néha kérdezett is valamit, de már nem-igen tudtam rá figyelni. Többszöri kérdésére, hogy hívjuk-e a bábákat, csak annyit tudtam mondani: nem tudom. Nem tudtam már semmi külső ingerre figyelni, reagálni, főleg nem döntést hozni, nem létezett más, csak az én belső világom. Próbáltam a fájásokat örömmel fogadni és megélni, nem pedig túlélni őket, azt mondták az segít. Arra még emlékszem, hogy a párom telefonál Edinának és kéri, hogy induljanak el, mert már eléggé "kész" vagyok, bár nem állt be semmi rendszer a fájások gyakoriságában. Én továbbra is a WC-n vajúdtam, mikor megérkezett Edina és Ági.
Egy kismama elmondta: "Nekem nagyon fájt, a CTG mégsem mutatott szinte semmit. Hogyan lehetséges ez? " Valóban megtörténik, hogy mást mutat a CTG, mint amit a kismama érez. Előfordulhat, hogy egyszerű mérési hibáról van szó. A CTG ugyanis úgy működik, hogy az érzékelőfejen található kis pöcök a méhösszehúzódás (keményedés) hatására benyomódik. A benyomódás mértéke és időtartama rajzolódik ki a papíron. Ha az érzékelőfejet rögzítő öv elcsúszik, ha rossz helyre vagy túl szorosan teszik fel, nem lesznek megbízhatóak az eredmények. Másrészt azt sem szabad elfeledni, hogy a fájdalomérzet egyéni dolog. Aki nagyon fél vagy nem érzi biztonságban magát, elviselhetetlennek érezhet egy olyan méhösszehúzódást is, amely optimális körülmények között nem viselné meg különösebben. Érdekes, hogy fordított helyzet is nemegyszer előfordul: a CTG igen erős fájásokat jelez, a kismama viszont nem panaszkodik súlyos fájdalmakról. Ha közben jól halad a tágulás és eltűnik a méhszáj, nem mérési hibáról van szó, hanem arról, hogy az illető szerencsés alkat!
Tízkor felhívtuk Edinát, hogy mi legyen, ő azt mondta, akkor jönnek ki, amikor én úgy érzem, szükségem van rájuk, ez nem a fájások sűrűségétől vagy rendszerességétől függ. Én hosszú szülésre számítottam, mert mindenhol azt mondták az első általában a leghosszabb és legnehezebb, ráadásul kórházba is csak akkor szoktak elindulni, ha már legalább két órája rendszeres öt perces fájások vannak, és még általában akkor is bőven van hátra a szülésből. Szóval úgy éreztem várjunk még, bár már piszkosul fájt. Készítettem magamnak egy jó meleg fürdőt, beraktam a kedvenc Sade albumomat, a párom meggyújtotta nekem a gyertyákat és beültem a kádba. Nagyon jól esett a meleg víz, korábban fejfájás elmulasztására is alkalmaztam a forró fürdőt, és nekem mindig bevált fájdalomcsillapításra. Egy darabig "jól" is éreztem magam a kádban, de idővel kezdett kényelmetlen lenni a fekvő pozíció, ahogy a kontrakciók erősödtek. Azt éreztem, ki kell szállnom a kádból. Nem jutottam messze, a WC volt a következő állomás.
Ez már a szülés! – kiált fel a leendő anyuka, aki a görcstől kiegyenesedni sem bír. Nem, ez csak egy Braxton-Hicks-összehúzódás – lombozza le az orvos, aki sajnos sok olyan esetet látott már, ahol emiatt tévesen vonultak kórházba az anyukák. Az ilyen típusú összehúzódások a várandósság 30. hetétől érezhetően megkeményítik a méhet, és valódi fájdalmat is okozhatnak. Olyannyira, hogy a terhesség végén egy-egy erősebb, hosszabban tartó görcsöt könnyű összetéveszteni a szülés megindulásával. Márpedig a kilencedik hónap végén a legtöbb anyuka már nagyon várja, hogy a baba elinduljon kifelé, és megszűnjenek a terhességgel járó nehézségek, ezért nagyon lelkes lesz, ha azt érzi, hogy elkezdődött a folyamat. Erre ilyenkor csak további fájdalmat kap, aminek úgy tűnhet, még csak értelme sincs. De nézzük meg, ki az a férfi, akinek a Braxton-Hicks-összehúzódások elnevezését köszönhetjük? A kötőjel miatt úgy tűnhet, két orvosról van szó, pedig John Braxton Hicks egymaga felel a szülés előtti méhösszehúzódások felismeréséért.
…" Első babásként kicsit sokkot kaptam, de megnyugtattak: már mindjárt kint van. Ne most essek szét…:-) Ez 7:45-kor volt. 8:00-kor kezemben fogtam a kislányom. A fájások nem voltak erősebbek sem, csak folytonossá váltak. Igazából nekem szép élményem van a szülésemről. – P. Z. Talán a 33. héttől voltak pocakkeményedések, de nem fájt. Azt mondták, az a jósló. – Szilvia38. betöltöttnél volt éjfel tájt. Mivel nekem a 30. héten kinyilt a méhszáj, a dokim azt mondta, legalább a 37. -ig bírjuk ki egyben. Szabalyos 10 percesek voltak… Bementünk szülőszobára. Nem volt nagyon fájdalmas, de azért azt hittem, hogy szülni fogok már. A szülesznő, aki megvizsgált, ő is ezen a vélemenyen volt. Egyre erősödtek a fájások, majd hajnalban kimentem pisilni, és akkor megszüntek. Reggel 7 után az orvosom megvizsgált, majd hazaengedett… A 39. héten egy szerdai reggelen este óta tartó erőteljes keresztcsonttájéki fájasokkal és pocakkeményedessel mentem be aztán a kórhazba szülni. – ViktóriaNekem nem voltak első babánál, sőt pocakkeményedésekre sem emlékszem… 37+5-re szültem és amikor éjszaka 3 és hajnali 6 között volt kb.