Ok lehet az Eustach-kürtöt mozgató izmok funkciózavara. Az Eustach kürt egy "szemétledobó" járat, ami a garatot köti össze a középfüllel. A feladata a középfül nyomáskiegyenlítése (pl. repülővel fel- és leszálláskor) és a belső fülben keletkező váladék elvezetése. A kürtöt nyitó-záró és az állkapocsízület mozgásában szerepet játszó izmok (mm. pterigoidei) beidegzése megegyezik, ezért fordulhat elő, hogy ha az állkapocsízületben túlterhelés keletkezik, és a pterigoid izmok sokáig kénytelenek túlfeszülni, akkor az idegrendszer szoftvere "lefagy" és elkezdi az azonos beidegzéssel rendelkező, az eustach kürt nyitásáért és zárásában felelős izmokat is rosszul, rosszkor működtetni. Ilyenkor jellegzetesen bizonytalanság érzést, tompa szédülést, olyan furi érzést a fejben érez a páciens. A hirtelen vérnyomáskiugrás (általában alacsony vérnyomású embereknél) tisztán nyaki gerinc eredetű. A nyaki izmok túlterhelődését már részleteztük, ami nem csak az állkapocsízületre hat. A lordosis egy ponton megtörik, emellett feszesek a nyaki izmok, beszűkítik a koponyába vért szállító egyik fontos verőér az a vertebralis keresztmetszetét.
Nyakfájás egyéb fajtáiEddig megnéztük, hogy milyen szövetek okozhatnak nyakfájást. Azt még azonban nem láthattuk, hogy a nyak különböző részein, illetve más-más időpontban jelentkező fájdalmaknak mi lehet az oka. Ezeket nézzük most megNem minden nyakfájás kifejezetten szöveti eredetű, így az alábbi fajtákat is megkülönböztethetjükNyakfájás oldalt (jobb és bal oldali nyakfájás)Amikor nyakunk oldalt fáj, szinte minden esetben valamilyen rossz mozdulat következtében egy húzódás okozza a fá rossz fordulás miatt vagy elaludtuk a nyakunkat, esetleg edzés közben sérültünk és napokig tartó nyakfájás a erencsére a legtöbb esetben az ilyen nyakfájás nem annyira erős, inkább csak bizonyos mozdulatok esetén kellemetlen. Ilyen jellegű nyakfájás esetén kerüljük azt a bizonyos kellemetlen mozdulatot, esetleg használjunk pár napig nyakpárnát vagy sálat. Az ilyen nyakfájásra a legjobb módszer a pihentetés. Emellett érdemes alkalmazni a nyakfájás otthoni kezelési módjait is, amelyekkel gyorsítható a fájdalomcsillapítás és a gyógyulás.
Nagyon fontos ezek elkülönítése, mert csak az "igazi" nyaki eredet esetén várható hatásosság a gyógytorna vagy manuális terápia kezeléstől. A nyaki eredetű szédülésnél többnyire nem "forog a világ", inkább az oldalirányú és járásbizonytalanság érzése a jellemző, ezért helyesebb egyensúlyzavarnak nevezni. DIAGNÓZIS ÉS KEZELÉS A diagnózis felállítása orvosi feladat, a nyaki gerincből eredő ok megállapítása előtt az egyéb típusú szédülések kizárása szükséges. A fizioterápiás beteg vizsgálat során a nyaki gerinc fájdalmas mozgásán és mozgásbeszűkülésén kívül zavart találhatunk a nyaki gerinc ízületi helyzetérzékelésben. A GYÓGYTORNA kezelés a betegvizsgálat eredményétől függően személyre szabott gyakorlatok összeállításával és betanításával történik. A gyógytorna kezelés során aktív (konzervatív gyógytorna) és passzív módszereket (pl. manuálterápiás kezelés, typaldos gyógytorna) is használhat a gyógytornász, ötvözhet terápiás eljárásokat. Nyaki porckorongsérv járulékos tünetei is lehet a szédülés, ebben az esetben McKenzie terápiával gyógyítható a beteg állapota.
Ide sorolhatjuk továbbá az egyensúlyvesztést valamint a bizonytalanság érzésével járó szédülékenységet is, amelyeket járás közben tapasztalhat. A szédülés okai A szédülés okai között kisebb problémáktól kezdve a komolyabb szervi elváltozásokig számos betegség állhat. A teljesség igénye nélkül az alábbi problémákhoz társulhat szédüléses panasz: fület érintő gyulladásMeniére-betegség (belső fület érintő elváltozás)a fejet ért sérülésvestibuláris migrénhallóideg jóindulatú elváltozásavérnyomás ingadozásagyi keringési zavarszív-és keringési betegségekízületi- és izombetegségekidegkárosodásgyógyszerek mellékhatásavérszegénységvas és nátrium hiányszorongás Rendszeresen szédül? Kérjen időpontot hozzánk online! Az alábbi gombra kattintva már akár 2 munkanapon belül foglalhat hozzánk időpontot az első alkalomra, amely egy részletes állapotfelmérés. Gyógytornászaink a legprofibbak a szédülés mögött álló ok kezelésében! ↓ Gyógytorná Kft. Mozgásszervi fájdalmakat gyógyítunk személyre szabott gyógytornával.
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! 52 éves nő vagyok. Szeretném a segítségét kérni abban, hogy 2 hónappal ezelőtt volt egy edzés közbeni csuklyásizom sérülésem oldal fekvőtámasztól. Azóta szédülök és fáj a lapockám is. Jártam gyógymasszőrhöz és voltam UH fizioterápiás kezelésen is, de sajnos nem javult. A CT eredményt mellékelem és kérem szépen a véleményét mert sajnos nem múlik a szédülésem. Több, mint 30 éve ülőmunkát végzek sajnos, a nyaki gerincem sem egészséges. CT. A nyaki lordosis kiegyenesedett, a C. IV-VI szintben enyhe kyphosis látszik. A csigolya corpusok magassága megtartott. A zárólemezek épek. A peremszéleken apró meszes megnyúlások vannak. Az atlanto-dentalis ízületben kis vacuum-jel, kifejezett degeneratív eltérések vannak. A porcrések dorsalisan a kp harmadban beszűkültek. Scoliosis, csontos nyaki borda nem látható. A csontos gerinccsatorna nem szűkebb. Discus előboltosulás nem látható. A csúcsi tüdőmezőkben térfoglaló folyamat nem látható. Vélemény: kiegyenesedett lordosis degeneratív eltérések az atlanto-axialis ízületben Jelzett degeneratív eltérések a nyaki gerincen.
Számos oka lehet a szédülésnek, fontos azonban utánajárni, hogy a panaszoknak neurológiai, ortopédiai, kardiológiai okai vannak, esetleg cukorbetegség, vagy pszichés okok állhatnak a háttérben. Ha nyaki gerinc eredetűek a tünetek, egyértelmű jeleket küld a szervezetünk, ez pedig megkönnyíti a szakorvosok helyzetét is. Előfordulhat ugyanis, hogy a szédülés okának diagnosztizálásáig akár több hónap is eltelik. Nincs könnyű dolga annak, aki szédül, ha szeretne utánajárni, milyen okok állhatnak a panaszok hátterében, hiszen több szakterület is érintett lehet. Nem mindegy azonban, milyen tünetek párosulnak az egyensúlyvesztéshez és a helyzetérzékelés zavarához. Ha nyaki gerinc eredetű a szédülés, nagy valószínűséggel a kellemetlen panaszok néhány perctől, vagy akár órákon át is tarthatnak. A páciens bizonytalanságérzést tapasztal, fájdalmas a gerinc nyaki szakasza, mozgatásra a panaszok felerősödnek, a látás elmosódik, fülzúgás és fülcsengés jelentkezik és akár testtartási rendellenesség is kísérheti.
A nyak és a fej izmai, a fejtető kötőszövetes lemezén keresztül szoros összeköttetésben állnak egymással, és az állkapocsízületet körülvevő szalagokkal, izmokkal (m. temporalis, m. masseter), így ha a gerincünk görbületei megváltoznak (pl. számítógépes munka miatt kigyenesedik a lordózis), akkor az állkapocs ízület helyzete is kénytelen vele változni. ( Pont ugyanúgy, hogy ahogy vállak előreesnek, a felkar berotálódik, a váll elülső részén húzódó szalagok és izmok nagyon rövid idő alatt zsugorodnak ilyenkor) Ha fej előre kerül, és a nyaki gerinc normális lordotikus íve (homorulata) kiegyenesedik, az azt jelentené, hogy az arcunk a földet nézni, viszont így nekimennénk az első villanyoszlopnak, ezért a testünk a nyaki gerinc visszafelé törésével ezt a pozíciót korrigálni fogja. A nyaki gerinc kiegyenesedett íve ezzel egy ponton megtörik, hátrahajlásba kerül. Ez a helyzet fokozott tónusra kényszeríti a nyak hátsó részén elhelyezkedő izomzatot. A gond, hogy bármilyen tónusfokozódás keletkezik a nyaki hátsó izmaiban, az erős hatást gyakorol az állkapocsízületre.