Sérüléstől való félelem nélkül találunk új lehetőségeket életünkben; az emlékeket fájdalom nélkül tudjuk átélni; megéljük, hogy teljesen elfogadhatóak a szomorú érzéseink, bármilyen is a környezetünk reakciója erre (James Friedman, 2009). Így ír erről a visszajelzés során két magyarországi résztvevő: A feldolgozott kapcsolataim őszintébbek lettek. Nem kötnek már meg a negatív érzések. és ami lényeges: az új kapcsolataimba nem viszem át őket! A régiek pedig szeretetteljesek lettek. (O. ) Fél éve végeztem el a workshopot, az utolsó előtti pillanatban. Teljesen kimerültem, folyton beteg voltam, csak túl akartam élni egyik napot a másik után. Eddig a szüleimmel és a férjemmel való kapcsolatomat dolgoztam fel. Sokat javult a kapcsolatunk, szívesen vagyunk együtt, sokat beszélgetünk, jobban tudok figyelni rájuk és végighallgatni őket. Letettem a régóta cipelt terheket és energikusabb lettem, újra elkezdtem sportolni, végig alszom az éjszakáimat, nem betegeskedem, és már nem a túlélésre játszom, hanem élvezem az életet.
Én vele éltem, ő nevelt fel, borzasztóan hiányzik még mindig szinte sírva fakadok ha bemegyek a szobájába. És este mikor ágyba vagyok olyan mintha látna engem látom ahogy mosolyogva néz rám. Pedig már eltelt egy év és ugye én egyedül maradtam anyummal de ő szinte mindig dolgozik, így sokat vagyok egyedül rossz de nem tudok mit tenni próbálok arra gondolni egyszer minden jóra fordul, bár ha bele gondolok nem lesz ott az esküvőmön mert mindig mondta szeretett volna ott lenni már most könnybe lágyad a szemem akkor meg a ballagásomon sem stb. Az biztos hogy nagyon rossz, de hidd el az idő begyógyítja a sebeket! A legjobbakat kívánom neked, vigyázz magadra, jó egészséget!. 18 Lfebr. 22:49Hasznos számodra ez a válasz? 10/10 Ypszilon1980 válasza:100%Ez borzalmas, részvé 10 éve halt meg családtag és bár feldolgoztam, de még mindig nehéz elfogadni, bizonyos élethelyzetek mindig előhoznak vele kapcsolatos érzelmeket. Itt írták már előttem milyen lehetőségeid vannak, érdemes ezeket átgondolni. Adj időt 10.
Fotó: @photomars (Freepik) "Bármilyen furcsa - ez olyan hétköznapinak hangzik -, de igazából a gyász, az hétköznapi. Nagyon sokszor nem gondolunk rá, amikor gyászolunk... " (dr. Sarungi Emőke)Nem csak az indít el gyászfolyamatot, ha elveszítjük egy hozzátartozónkat. Minden olyan esetben, amikoregy fontos barátban való bizalmunkat veszítjük el, vagy véget ér egy kapcsolatunk, véget ér egy életszakasz költözés, munkahely váltás egy reményt, álmot veszítünk el.... amikor az életünk visszavonhatatlanul megváltozikez mind veszteség. A gyász, mindazoknak a gyakran merőben ellentétes érzelmeknek az összessége, amelyeket egy nagy változás, vagy életünk addig megszokott rendjének felborulása okoz. A gyászban ma sajnos nincsenek élő társadalmi, közösség rítusaink, közösen elfogadott válaszaink, ezért a környezet a magába fojtást és a magányos megoldást, a környezetre terhet nem rakó "megoldásokra" ösztönö van kiút! A gyászfolyamatban izolálódva, mi magunk vagyunk, akik tehetünk azért, hogy ebből a "bebábozódott" állapotából önmagunkat kiszabadítva, esélyünk legyen pillangóként kirepülni.
Ítélkezésmentes, elfogadó légkörben támogatom vesztesége feldolgozásában. Az egyéni gyásztanácsadás 7 ülésből áll. Az első ülésen beszélni fogok arról, hogy mi a gyász és mit jelent a gyászfeldolgozás. Ezután megkérem, hogy mondja el nekem, mi miatt lépett velem kapcsolatba. Az ülések előrehaladtával a Gyászfeldolgozás Módszer® segítségével és a támogatásommal biztonságban fel fogja fedezni, hogy mik nehezítették a vesztesége/veszteségei feldolgozását. Ezt követően kiválasztjuk azt a veszteségedet, ami most a legfájdalmasabb, vagy úgy gondolja, hogy leginkább negatívan befolyásolja a jelenlegi életét. A kiválasztott veszteségedhez fűződő feldolgozatlan érzelmeknek a beteljesítése segítségére lesz a gyász okozta fájdalom, esetleges összezavarodottság és elszigeteltség feloldásában. A programban való részvételt követően valódi megkönnyebbülést fog érezni. Félelmei és fájdalmai enyhülnek, az érzelmi hullámvasút hullámai csökkennek, szabadabbnak és energikusabbnak fogja érezni magát. Haláleseti veszteség esetén a gyászfeldolgozás nem jár a szeretett elvesztett személyt elfelejtésével, vagy kedves emlékek elhalványulásával.
000, -Ft/alkalom. A Gyászfeldolgozás Módszer® Egyéni Program alkalmából jelenleg online vagy Budapest belvárosában tudunk találkozni. A Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Programban való részvétel vallási vagy spirituális meggyőződéstől független segítség a gyászban. Vallási vagy spirituális meggyőződéstől függetlenül bárkinek lehet szüksége támogatásra. A Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program nem minősül pszichoterápiának. Amennyiben érdekli az egyedüli kutatásokkal alátámasztott, bizonyítottan működő gyászfeldolgozás program, vagy további kérdései lennének, szívesen válaszolok akár telefonon, akár e-mailben. Az időpontegyeztetés telefonon történik. Telefon: +36 70 300 5760E-mail: Ön vagy családtagja, ismerőse gyászol? Ez is érdekelheti: Gyászfeldolgozás: hogyan lesz könnyebb? Így tudok segíteni: Online segítség a gyászban Ingyenes előadás és beszélgetés a gyászról – online ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEK a Gyászfeldolgozás Módszer® Program szolgáltatásáról szóló megállapodásokhoz ITT elérhető.
A módszer és a könyv tovább bővült a gyászolókkal való munka során tapasztaltak és visszajelzések alapján. 18 különböző nyelvre fordították le, a 17. nyelv a magyar, az eddigi utolsó fordítás pedig a kínai volt. Elkezdődött a gyászfeldolgozás specialisták kiképzése, akik mára több tízezren tartanak Amerika- és világszerte 20 SARUNGI HERKE DAHLGREN Gyógyulás a gyászból tanfolyamokat, workshopokat és egyéni konzultációkat. Közben egyre több országban alakultak intézetek és központok, amelyek célja a Los Angeles-i intézethez hasonlóan a módszer és hozzá kapcsolódó információk átadása a gyászolóknak az egyéni és a csoportos formákban. 3. A magyar központ és könyv története Több mint 20 évvel azután, hogy megalakult az intézet, Andrea Herke Dahlgren - aki ma a Gyógyulás a Gyászból Magyar Központ vezetője és a könyv magyar nyelvű kiadásának fordítója - Stockholmban véletlenül bukkant rá a Svéd Gyógyulás a Gyászból Intézet honlapjára. Segítséget keresett testvére öngyilkosságát követő súlyos gyászában.
A gyásszal kapcsolatban nem beszélhetünk kőbe vésett tényekről, elvárásokról. Egyetlen igazság viszont létezik... Minden gyász egyedi, mert minden ember egyedi. James, Russel Friedman)Hogyan működik a gyászfeldolgozás? A feldolgozatlan gyász reményekről, álmokról szól, melyek nem valósultak meg egy kapcsolat során. Ki nem mondott, beteljesületlen érzelmekről van szó,, bárcsak elmondtam volna, hogy mennyire hálás vagyok mindazért amit értem tett",, bárcsak ki mondtam volna, hogy mennyire szerettem". Gyászfeldolgozás során átvesszük az uralmat a történtek felett ahelyett, hogy engednénk a negatív hatásokat felülkerekedni, melyek kedvezőtlenül hathatnak életünk különböző területeire és életminőségünkre. A feldolgozás azt jelenti, hogy,, limonádét csinálunk a citromból", vagyis újra megtaláljuk az életünk értelmét. Szabadabban beszélünk veszteségeinkről, az átélt élményeinkről, anélkül, hogy bűntudat gyötörne. A feldolgozás segít kifejezni pozitív/negatív érzéseinket egyaránt. Megtörténik a visszaemlékezés, akár kellemes vagy fájdalmas emlékről legyen is szó.
Gyászfeldolgozás Módszer® cselekvésprogram (személyes / online) előkészítő beszélgetés (30 perc, online) gyászfeldolgozás cselekvésprogram: 7+1 alkalom (időtartam: 70 perc/alkalom) az előkészítő beszélgetés, illetve a +1 alkalom díjmentes. kereső
Elindult bennem is a leválás folyamata, ahogyan egyre idősebbé váltam... 2019 októberében átmenetileg Kínába költöztünk a párommal, a búcsúzkodás során az utolsó mondata az volt, hogy,, Helga olyan messze mész, hogyha meghalok haza sem tudsz jönni". Én megpusziltam és nevetve annyit mondtam,, dehogy fogsz meghalni", aztán elköszöntem tőle. Rá egy hónapra, novemberben meghalt, én haza jöttem Kínából, és elkísértem az utolsó útjára... Halála után bezárkóztam, nem beszéltem az érzéseimről senkinek, úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Leginkább tagadásban éltem. Akkor törtek fel bennem ismét az érzések, amikor ott ült velem szemben a gyászoló fogvatartott és én megsemmisülve éreztem azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt (John W. James, Russel Friedman)Mi történt velem a Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista képzésen?