Hat csapat részvételével rangos utánpótlás tornát rendezett augusztus 20-án a Szécsény VSE, illetve az FC Budapest részéről, társszervezőként Czuk Henrik. A tizenegy-tizenkét éves csapatok három pályán körmérkőzéseket játszottak a Szécsény Kupa elnevezésű eseményen, így minden jelenlévő megmérethette […]Meggyőző teljesítménnyel, remek védőmunkával vette ki a részét csapats sikeréből a Mohorán nyerni tudó Bánk-Dalnoki Akadémia tizenhat éves fiatalja. A 2021/2022-es szezon második köre után […]A Tarral bánt el Berki Krisztián együttese. Múlt vasárnap a Tart látta vendégül a Bátonyterenye a megye kettőben. Semmit sem bíztak a véletlenre az egyértelmű esélyesként ringbe szálló házigazdák, ugyan az első félidő derekáig csak fölényükkel jeleskedtek, ezt követően négyszer is betaláltak a szünetig, eldöntve az érdemi kérdéseket. A fordulás […]A Mátraverebélyt is két vállra fektette Fodor Zsolt brigádja. Múlt vasárnap a Mátraverebélyt fogadta a Karancsberény a megye kettőben. Előzetesen kiegyenlített viaskodásra volt kilátás, ehhez képest viszont igen csak sima volt a meccs.
Közreműködők: Fekete Ernő és Németh Róbert Esemény Szarka Károly írása a könybemutatórólSzeptember 27., Király utca 61., Pécs Royal Fesztivál – felolvasás, zene + tombolasorsolás Egyórás performansz szövegrészletekkel. Telepi horror és pécsbányai edzőélmények, valamint doomjazz és witchhouse. EseménySzeptember 26., Buzás Andor Művelődési Ház, Kővágószőlős Szőlősi "szóváltás" – beszélgetés és felolvasás Beszélgetőtárs: Varga ErvinAugusztus 8., Mórágy Író-olvasó találkozó – futballmérkőzés és felolvasás az íróválogatott tagjaként EseményJúlius 25., G Café, Marosvásárhely Látó Irodalmi Játékok 44. Fellépőtársak: Bartók Imre, Mán-Várhegyi Réka. Beszélgetőtárs: Szabó Róbert Csaba EseményJúlius 23., Ezüstláz Ékszergaléria, Pécs Talált kincs – ékszerkiállítás – kiállításmegnyitó A megnyitó szövegeJúlius 18., Gombaszögi Nyári Tábor, Gombaszög Hát élet ez?
Az ütközetet élő videós formában közvetítjük weboldalunkon. A Hajdú-Bihar megye első osztályú Monostorpályit fogadja Romhányi Tamás társulata. Érdekesség, hogy a látogatók a […]A csapatok edzői mellett a mérkőzés embere mondta el a véleményét a látottakról. Szombaton a Putnokot fogadta a BSE a MOL Magyar Kupa második körében. Az első félidőben érintetlenek maradtak a hálók, a szünet után viszont megrázták magukat a házigazdák és végül három nullra nyertek. A lefújást követően az Ipoly-partiak […]Négy bajnokit kell kihagynia a Szendehely elleni mérkőzés után kiállítottnak nyilvánított Kerek Norbertnek. A megye egyes mezőny második fordulójában hat egyre nyert Szendehelyen a Karancslapujtő. Már a mérkőzés utáni tudósításunkban beszámoltunk róla, hogy a lefújást követően egy-egy futballistát kiállítottnak tekintett a játékvezető. Nevezetesen, a hazaiaktól Juhász-Ilyés Pétert, míg a vendégektől […]BLSZ I-es csapatnál játszott edzőmeccset a megye egyes alakulat. Ezen a hétvégén szabadnapos a Bánk-Dalnoki Akadémia a megye egyben.
Az Egyházasdengeleget volt az ellenfél az első körben. A szünetig nem láthattunk gólt, ugyan több lehetőségük is akadt a vendégeknek, […]Hat góllal kapott ki a Karancsalja. Múlt szombaton Karancsaljára volt hivatalos a nyáron megszülető Mátraterenye tartalékcsapata a keleti megye hármas mezőnyben. Előzetesen izgalmas csörtének néztünk elébe. Ehhez képest semmit sem bíztak a véletlenre a vendégek, Tóth Benedek révén gyorsan bevették a kaput. Küzdöttek a hazaiak, ettől függetlenül viszont még kétszer […]Hiába vezetett a Legénd, végül pont nélkül maradt. Múlt szombaton a nyugati megye hármas mezőnyhöz frissen csatlakozó Galgagyörk otthonában volt jelenése a Legéndnek az említett bajnokság nyitányán. A hamar betaláló hazaiak kezdtek jobban, gyorsan jött azonban a válasz, majd fél óra elteltével már a másik oldal vezetett. A szünethez közeledve […]Bercelen gyűjtött pontokat Fodor Zsolt legénysége. Múlt vasárnap a Karancsberényt fogadta a Bercel a megye kettes nyitányon. Előzetesen kiegyenlített küzdelemre volt kilátás.
A Rimóc ismét nem áll ki, így a Pásztó megint […]Rovatunkban a bajnokság csapatainak erősségei mondják el várakozásaikat egy-egy forduló kapcsán. Ezen a hétvégén a második körrel folytatódik az aktuális idény a megye egyben. Az […]Triplával vette ki a részét csapata sikeréből a Szendehellyel elbánó Mohora támadója. A 2021/2022-es szezon első köre után a Mohora SE támadójára, Széles Gáborra voksoltunk, […]Mesternégyessel járult hozzá csapata győzelméhez a Mátraverebéllyel elbánó Mátramindszent csatára. Az első kört követően a frissen feljutó Mátramindszent SE csatárára, Budai Lajosra szavaztunk, aki remek játéka mellett négy góllal vette […]Mesternégyessel vezette győzelemre csapatát az előző körben Kazáron nyerni tudó Somos támadója. A legutóbbi körök után a keleti-csoportban szereplő Somos-Építők KC II csatárára, Nagy Szabolcsra voksoltunk, aki csapata valamennyi gólját […]Eldőlt, hogy kik ténykednek majd a különféle bajnokságok aktuális mérkőzésein. 00: Berkenye SE-Héhalom SE: Kovács Máté (Csillik […]Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán.
Az együttes a szabadtéri fesztiválok és színháztermek visszatérő vendége. Műsoruk az egész családnak szól. Céljuk a szórakoztatáson felül az ismeretterjesztés, a hangszerek bemutatása és a gyermekek érdeklődésének felkeltése a zene iránt. Igényes zene minden korosztálynak. Hiánypótló üdítő színfolt a zenei palettán! A zenekar tagjai: Tóth Orsi – ének Garai Nóra – hegedű Nyakas Péter – gitár (dalok) Radics Igor – dobok Schüttönhelm Tibor – harmonika Horváth Károly – basszusgitár Nagyvenyimi Falunap 2022 • LIGET • 08. 05-06. Falunapi programok XIX. – Chameleon Zenekar Chameleon Zenekar Zenekarunk egy 2007-ben alakult bulizenekar, melynek legfőbb célja a színvonalas jó zene és a szórakoztatás. Folyamatosan bővülő, széles repertoárunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja kedvenc dalait. Színesek vagyunk, mint a kaméleon. Mind külföldi, mind magyar előadók slágereit dolgoztuk fel. Falunapi programok XVIII. – Caramel Caramel Molnár Ferenc "Caramel" a TV2 Megasztár tehetségkutató ériájának nyerteseként vált ismertté.
Szombaton az egyik legfőbb bajnokesélyesnek számító Kazincbarcikát fogadta az SBTC a harmadosztály Keleti-csoportjának hatodik fordulójában. Az első félidő után egygólos előnyre tettek szert a vendégek, akik végül három nullra nyertek. A lefújást követően a győztes alakulat mestere, Varga Attila, […]Mindegyik érintett mezőnyben megkezdődött az aktuális forduló. forduló, szombat: Mihálygerge SE-Bátonyterenyei TC 1-12 Balassagyarmati SC-Szügy SE 0-0 Megyei III. forduló, szombat: Kébodony SE-Szügy SE II 14-0 Rétság VSE-Galgagyörki SE 3-2 Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 4. forduló, szombat: Somos-Építők KC II-Karancsalja MSE 2-1 Vizslás […]Voltak érdekes meccsek a hétvége első napján. forduló, szombat: Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Bánk-Dalnoki Akadémia 1-2 Berkenye SE-Pásztó SK 3-3 Mohora SE-Héhalom SE 13-2Szombaton léptek ismét pályára NB III-as csapataink. NB III Közép-csoport, 6. forduló, szombat: Rákosmente FC-Balassagyarmati VSE 1-3 (1-1) NB III Keleti-csoport, 6. forduló, szombat: Salgótarjáni BTC-Kolorcity Kazincbarcika SC 0-3 (0-1)Egyenes adásban követhető a megye egyes vatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.
Keszthelyre és Velembe is várnak bennüSzörényi Levente vallomása Bródy Jánosról: Sosem voltunk baráFriss hírek jöttek a Sztárban sztár leszek! sérült versenyzőjéről, így van most Kálóczi RéDurva: földrengésre ébredtek az emberek a magyarok kedvenc üdülőhelyéNincs több titok: ilyen lesz majd III. Károly koronázása, itt vannak a részletekTovábbi cikkekVége Tapintható volt a feszültség: megvan a Sztárban Sztár leszek! első kiesőjeMúlt Berki Mazsi új életet kezd, de valami a régi marad
Csütörtökön délután elkészült a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítása. Két Nógrád megyei csapat jutott el a legjobb hatvannégy gárdát felvonultató mezőnybe. Mint az alábbiakban látható, a BSE idegenbe látogat majd egy NB III-as riválishoz, míg a Karancslapujtő odahaza fogadhatja szintén harmadosztályú ellenfelét. […]A mérkőzés utolsó részében beszedett gólok miatt kellett fejet hajtaniuk a salgótarjániaknak. Másfél hét szünet után szerdán ismét pontokért küzdhetett a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő SBTC. Hajdúszoboszlóra voltak hivatalosak a fekete-fehérek az ötödik fordulóban. Veretlen csapat fogadott egy nyeretlent. Egy új arcot is felfedezhettünk a Nógrád megyei társulatnál, a Sajóbábonyból az […]Hiába vezettek az Ipoly-partiak, fordított a tartalékcsapat. Szerdán újabb bajnokin volt érdekelt a harmadosztály Közép-csoportjában szereplő BSE. A jó pár visszajátszóval megerősített MTK második számú együttesét fogadta a Nógrád megyei gárda. A vendégek előtt adódott a meccs előbb helyzete, negyedóra elteltével viszont az Ipoly-partiak kerültek előnybe, egy szögletet követően Somodi […]Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán.
Múlt vasárnap az Őrhalmot fogadta a Kazár a keleti megye háromban. Egy darabig nem találtak egymáson fogást a gárdák, kiegyenlített volt a küzdelem. Aztán fél óra elteltével előnybe kerültek a hazaiak. A második játékrész elején inkább a látogatók bizonyultak aktívabbnak, hamar egyenlítettek, majd mentek […]Gyenge napot kifogva szenvedett vereséget a Tereske. Múlt vasárnap Tereskén volt jelenése az Érsekvadkert tartalék együttesének a nyugati megye háromban. Előzetesen kiegyenlített küzdelemre volt kilátás, ehhez képest viszont igen sima lett a mérkőzés. Semmit sem bíztak a véletlenre a vendégek, tíz perc sem telt el, és már kettővel vezettek. Az […]A Cereddel is elbánt Báránkó Gábor együttese. Múlt vasárnap a Ceredet fogadta a Varsány a keleti megye háromban. Parádésan indították a csörtét a házigazdák, az első félidő derekán már hárommal vezettek. Nem dőlt el viszont semmi a szünetig, mert a játékrész hajrájában szépített a másik oldal. A fordulás után próbálkoztak […]A korábban szintén hibátlan Felsőpetényt múlta felül Bella Sándor alakulata.