Olyan magatartás határozza meg a tanulók viszonyát az ember életteréül szolgáló környezethez, annak fenntartható megóvásához és fejlesztéséhez, melynek tudásbázisa nem kizárólagosan a rendszerszerűség, az alapelvek és kulcsfogalmak merev struktúrájára épül, hanem elsősorban a különféle összefüggésekre alapozott és begyakorolt természettudományos és műszaki műveltség mindennapi életben és a munka világában való hatékony alkalmazhatóságához. A természettudományos oktatás-nevelés, a műszaki életpályára való szocializáció és a környezeti nevelés terén a jelenben folyó kutatások folyamatai alapvető jellegű ismeretének és a nem hagyományos oktatásszervezési módszerek terrénumának egyre nagyobb szerepet kell biztosítani.
Feladat: A tanuló lassú ütemben megemeli a törzsét, és miközben folyamatosan a szemével egy vonalban elhelyezett jelölőtárgyat nézi, tehát fejét egyenes vonalban tartja a törzs meghosszabbításaként. A törzs emelt helyzetét egészen addig megtartja, amíg társa le nem méri egy vonalzó vagy mérőrúd segítségével talaj és a tanuló álla közti távolságot. Ügyelni kell arra, hogy a hátrahajlítás ne legyen túlzott mértékű! Értékelés: A tesztet kétszer kell végrehajtani és a jobbik eredményt kell feljegyezni centiméteres pontossággal. (A 30 cm-nél jobb eredményt is 30 cm-ként kell rögzíteni! ) 4. Ütemezett fekvőtámasz teszt Cél: A vállövi és a karizmok dinamikus erő-állóképességének mérése. Eszköz: a teszt hanganyaga és a hanganyagot lejátszó eszköz. Ismétlések száma: maximum 86 db. Kiinduló helyzet: A tanuló vállszélességű fekvőtámaszban helyezkedik el, kezei előre néznek, ujjai nyújtottak, lábai egyenesek és kissé nyitottak, lábujjain támaszkodik. (A teszt hanganyagának indításáig térdelőtámaszba ereszkedhet! )
Az egészségnevelés az iskola minden pedagógusának, illetve minden tanórai és tanórán kívüli foglalkozás feladata. Az iskolai egészségnevelést elsősorban a következő tevékenységformák szolgálják: a) a mindennapi testedzés lehetőségének biztosítása: - testnevelés órák; - egészségfejlesztő, játékos testmozgás az első-nyolcadik évfolyamon a szabadidő sávban, lehetőség szerint az udvaron, szabad levegőn; - az iskolai sportkör foglalkozásai; - tömegsport foglalkozások; - lovaglás, - úszásoktatás; - táncórák; - gyógytestnevelés; - Kerekdomb futáson való részvétel.
Az alaptantervi követelmények az általános iskola végére minden diák számára legalább egy élő idegen nyelvből az A1-es szint elérését tűzik ki célul. Amennyiben a diák a második idegen nyelvből B1-es szintre szeretne eljutni [(d) program], és ebből vizsgázni kíván, azt lehetővé kell tenni számára. osztályos tanulók a megyei és országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő teljesítmény elérése esetén középiskolai továbbhaladásra jogosultak iskolánk középiskolájába. Ez a kedvezmény kizárólag iskolánk tanulóit illeti meg. Minden más esetben a középiskolába a felvételi eljárás rendje szerint kerülhet tanuló. A szakközépiskolai osztályokban sikeresen érettségizett tanulóink a szakmai specifikációs szakasz végén (1/14. ) komplex szakmai minősítővizsgát tesznek a kiválasztott konkrét szakmára vonatkozó szakmai vizsgakövetelmények szerint. A vizsgákra az érettségi vizsgaszabályzat előírásait kell alkalmazni! 7. A nyelvi előkészítő évfolyamon a gimnáziumi és szakközépiskolai osztályok tanulói vizsgák keretében teljesíthetik az ECDL moduljait A beszámoltatás követelményei és formái Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának tekinti a tanulók tanulmányi munkájának folyamatos ellenőrzését és értékelését.
A tanuló egy évben egyszer az igazgató engedélyével megváltoztathatja döntését. Ez a megszerzett osztályzatot nem érinti. Változtatás esetén a tanulónak különbözeti vizsgát kell tenni az újonnan választott tantárgy előző évi tananyagból A pedagógusválasztás szabályai A köznevelésben az alkalmazás feltétele, hogy az alkalmazott rendelkezzen az előírt iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, szakképzettséggel. A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak végzettségi és szakképzettségi követelményeit a köznevelésről szóló törvény a 3. számú melléklete írja le. Pedagógusok kiválasztási szempontjainak meghatározása: a BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA oktatási és képzési tevékenységéhez szükséges pedagógus kapacitására és minőségére vonatkozó elvárások meghatározása.
e) aki a tanévben magántanuló volt. A vizsgák terén Az iskolai vizsgák, mérések és értékelések helyi rendje 1. Az Oktatási Hivatal az aktuális tanév májusában szervezi meg szakértők bevonásával az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődésének vizsgálatát a hatodik, a nyolcadik és a tízedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. Emellett a negyedik évfolyamra vonatkozóan az alapkészségek és képességek mérésére alkalmas tesztanyagokat az Oktatási Hivatal a honlapján közzéteszi, azok szabadon felhasználhatók és az eredmények az interneten hozzáférhető szoftver alkalmazásával értékelhetők. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek. További kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési- Pedagógiai Program 118119 oktatási intézmények az Oktatási Hivatal részére küldik meg, a Hivatal által meghatározott időben és módon. A 6. évfolyamtól kezdve minden évben a tanulók két tantárgyból vizsgát tesznek.
Ritmikai készségüket rövid és egyszerűen követhető ritmussor visszatapsolásával teszteljük. Pedagógiai Program 112113 Hangi adottságukat, zenei hallásukat rövid dallammotívumok memorizálása, pontos visszaadása alapján vizsgáljuk. Az éneklési kedvükre, zenei memóriájukra is kíváncsiak vagyunk, melyekre a közös énekes foglalkozáson lesz majd szükségük. Az esetleges hangszeres tudást is be lehet mutatni, bármilyen szintű vagy mélységű tudásról is van szó A tanuló átvételének szabályai Az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti átjárhatóságot a Nemzeti alaptanterv biztosítja, amely meghatározza az elsajátítandó műveltségtartalmat, valamint kötelező rendelkezéseket állapít meg az oktatásszervezés körében, így különösen a tanulók heti és napi terhelésének korlátozására. A szakiskolai közismereti nevelés-oktatás tartalmi követelményeire vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály állapítja mega Nat-ban foglaltak figyelembevételével. A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják.
Az iskolai jutalmazás formái: A gyermeket, a tanulót a tőle elvárhatónál jobb teljesítményéért az intézmény házirendjében foglaltak szerint jutalmazni kell. Diákok jutalmazása: Az intézményünkben a tanulók kiváló teljesítményeit, szorgalmát, versenyeredményeit minden évben könyvjutalommal, illetve Bálint-díjjal jutalmazzuk. A pedagógusok kezdeményezésére az iskola vezetősége ítéli oda a díjat, mely plakettel és tárgyjutalommal jár együtt. Pedagógusok jutalmazása: A pedagógusok közül tagozatonként egy személy - a diákokhoz hasonlóan - minden évben Bálint-díjban részesül. Plakett és Ft-os pénzjutalom jár a kitüntetéssel. A díjat a tartósan kiváló pedagógiai teljesítményt nyújtó pedagógus kapja. Az oktatásért felelős miniszter díjat, kitüntetést alapíthat az országos vagy nemzetközi jelentőségű eseményeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazása, elismerése céljából. A miniszter által alapított díj, kitüntetés kedvezményezettjeinek körére a köznevelési intézmény vezetője tehet javaslatot.