1+ szoftveres mobillal kompatibilis. Az applikáció bekéri a gyerekmobil telefonszámát és IMEI-számának utolsó hat számjegyét, és ezt követően azonnal létre is jön a kapcsolat a két készülék között. Alkalmazás Egy KizON-hoz két gondviselőt lehet hozzárendelni, illetve egy gondviselőhöz maximum öt darab KizON tartozhat. Fontos továbbá, hogy egy gondviselő négy vendéget is definiálhat: míg a gondviselők esetében a KizON kétirányú kommunikációra képes, addig a vendégek csak hívni tudják a KizON-t. Az alkalmazás SMS-alapú kommunikációval (nem kell mobilnet a gyerekmobil SIM-kártyájára) tart kapcsolatot a KizON-nal: az appból közvetlen hívást kezdeményezhetünk a gyerkőc irányába, illetve bármikor lekérdezhetjük az aktuális tartózkodási helyét, illetve a KizON töltöttségi szintjét. Be lehet továbbá állítani a csemete által gyakran felkeresett helyeket, és amikor ezekre a helyekre ér (például megérkezik az iskolába), a rendszer automatikus jelentést küld a szülő számára, ezenkívül pedig a KizON csengőhangja is ki/bekapcsolható a távolból.
A Facebook a világ legnagyobb és legnépszerűbb közösségi oldal, ami a webcímen keresztül is elérhető. Korábban ez a cím egy hazai vállalkozás tulajdonában volt, de a 2014-es évben sikerült a Facebooknak megszerezni, így most már bátran a cím begépelésével is egyből a Facebook oldalára jutunk. A Facebook-on világ minden tájáról több mint 1 milliárd felhasználó regisztrált, így ha ismerősöket keresnénk minden bizonnyal jó párat találhatunk. Természtesen egyszerűbb módja is van annak, hogy ismerősöket keressünk a Facebook oldalon. Plédául használhatjuk a Facebook "Ismerősök keresése" funkcióját, amit a következő címen érünk el: Itt a Facebook algoritmusok alapján automatikusan felajánl embereket, akiket ismerhetünk, de a jobb oldali oszlopban található mezők szerint mi magunk is kereshetünk ismerősöket például a név, iskola, szülőváros, munkahely mezők kitöltésével. További lehetőségként a lista alján található "Hívd meg barátod" mezőbe írva közvetlen új ismerősöket hívhatunk a Facebookra az email címük vagy telefonszámuk megadásával.
§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. Visszajelzés Kíváncsiak vagyunk véleményére. A lenti gomb megérintésével küldje el visszajelzését az oldallal kapcsolatban
A népszerű levelezőrendszerekben lévő kontaktjainkat is importálhatjuk a Facebookra, hogy azok közül is megtaláljuk az oldalon lévő ismerőseinket. Ennél a funkciónál meg kell adnunk az adott email címünkhöz tartozó belépési adatokat, és a rendszer a kontaktok alapján megpróbál ismerősöket keresni (Nem kell megijednünk a jelszavunk kiadásától a Facebook nem tárolja, de ha mégis zavarna, akkor nyugodtan változtassuk meg az email jelszavunkat, miután használtuk a funkciót). Többek között a következő levelezőrendszerhez tartozó email cím adható meg:, Freemail, Hotmail, Citromail, Skype... Amennyiben nincs még regisztrációnk, itt megtekinthetjük a folyamatát: Facebook regisztráció
Lépj be Kövess minket: F Y In Az autóról Regisztráció Hírek GYIK Hasznos doksik Kedvezmények tagoknak ✕ Connect with Facebook Belépés Google-al Only fill in if you are not human Belépve maradok, jegyezzen meg Nincs fiókom regisztrálok Jelszó emlékeztető