A japán nagydíjon Räikkönen a 17. helyről indulva nyert az utolsó körben megelőzve a műszaki hibával küszködő Giancarlo Fisichellát, a szezon utolsó futamán, Kínában pedig második lett Alonso mögött. A világbajnoki pontversenyben a finn összesen 112 pontot gyűjtött és a második helyen végzett a 133 pontos Alonso mögött. Szoros csata kettejük között a pályán vagy a világbajnoki pontversenyben nem alakult ki az év során. Räikkönen csapattársa, Juan Pablo Montoya – aki két futamot szezon eleji sportbalesete miatt kihagyott, egyről pedig kizárták a csapat hibája miatt – 60 ponttal a negyedik helyen vé 2006-os teszten, Silverstone-ban 2006 2006-ban újabb technikai változtatások történtek: a V10-es motorokról áttértek a V8-asokra. Ez az év ismét csalódást keltő volt: a McLaren teljesítménye elmaradt a fő rivális Ferraritól és Renault-tól. Az első futamon technikai hiba hátráltatta az időmérőn, így csak a 22. hely jutott neki, ám a futamon minden rendben alakult így harmadikként állhatott fel a pódiumra.
Emberi és technikai hiba egyszerre játszott szerepet a sokkoló jelenetben. OLDALVONALHamilton jövő évtől a Ferrari pilótája lehet A 2018-as szezontól a Mercedes istállója megválna legjobb pilótájátóAJOBBKimi Raikkönen durván odavágott Verstappennek Verstappen idiótának nevezte a versenybírókat, miután elvették tőle a dobogós helyet. OLDALVONALEbből mi lesz? Räikkönen keményen odaszólt nagy riválisának Nem felejtette el a finn az esetet. HŰHAHihetetlen történet, Lewis Hamiltonék segítenek a magyar lányon Két éve diagnosztizálták szklerózis multiplex betegséget az MTV zenei tehetségkutató műsorában feltűnt Bonino Anna-Sofiánál. A NAP VIDEÓJAFélelmetes jelenet, tömegkarambol okozott sokkot az F1-ben Zuhogó esőben indultak el a sztárpilóták, a Ferrari járt a legrosszabbul. Hamilton lehet a futam nagy nyertese. OLDALVONALVilágbajnok segítség, így győzheti le Vettel Hamiltont A német sztárpilóta biztosan számíthat csapattársa segítségére, ha úgy alakul a világbajnoki versengés. OLDALVONALGólyahír: megszületett a népszerű sztár második gyermeke A Ferrari világbajnok versenyzőjének nem ismeretlen érzés az apaság.
Csapattársa, Massa második helyével a Ferrari kettős győzelmet ünnepelhetett. A török nagydíj edzései rosszabbul sikerültek, az időmérő edzésen csak a 4. helyet szerezte meg. A rajtnál koccant az előtte beragadó Heikki Kovalainennel, így sérült első szárnnyal versenyezte végig a távot. Kezdeti hátrányát ledolgozta Alonsóval, majd Kubicával szemben is, de a merész boxtaktikával versenyző Hamiltont már nem tudta megelőzni. Massa magabiztosan nyerte a futamot, Räikkönen a 3. lett. A monacói nagydíj időmérő edzésén a második helyet szerezte meg, de az esős versenyen végül csak a 9. A rajtnál Hamilton, majd később Kubica is megelőzte. Kubicát boxkiállása után vissza akarta előzni, de a célegyenes végén kicsúszott és letörte az első légterelőjét. Még így is lett volna esélye pontot szerezni, de nem sokkal a verseny vége előtt egy fékezésnél elvesztette uralmát az autója fölött és az előtte haladó Adrian Sutilba rohant. Újabb kényszerű boxkiállása után csak a 9. helyen intették le. Mivel nem szerzett pontot, Hamilton átvette tőle a vezetést a világbajnokságban.
Spanyolországban ismét egy fantasztikus versenyhétvégét fejezett be, a második sorból rajtolva egészen a dobogó második fokáig kapaszkodott fel. Monaco, és Kanada nem úgy sikerült a Lotus számára ahogy tervezték, mindössze 3 pontot gyűjtöttek, viszont Räikkönen kanadai pontszerzésének köszönhetően beállította Michael Schumacher rekordját, ugyanis egymást követő 24 futamon keresztül pontszerző helyen intették le. A silverstone-i nagydíjra a Lotus számos újítást hozott, amitől előrelépést vártak, azonban az időmérőn Räikkönen csak a 9. A versenyen más volt a helyzet, úgy tűnt a versenytempóval nincs gond, Räikkönen egy biztosnak látszó dobogós helyezést bukott el, a csapat rossz taktikájának köszönhetően, ugyanis az utolsó safety car-fázisnál kint hagyták a pályán a használt abroncsokkal, így csak 5. A német nagydíjon remek versenyzéssel a negyedik rajthelyről a 2. helyig küzdötte fel magát, és Sebastian Vettel sarkában ért célba. A magyar nagydíj időmérő edzésén csak a 6. helyet szerezte meg, de nem volt elégedett autójának egyensúlyával.
Kimi-Matias Räikkönen[1] (Espoo, 1979. október 17. –), becenevén Iceman, azaz Jégember, finn autóversenyző, 2007 Formula–1 világbajnoka. Bajnoki címén kívül 2003-ban és 2005-ben világbajnoki ezüstérmes, 2008-ban, 2012-ben és 2018-ban világbajnoki bronzérmes. 103 dobogós helyezésével egyike annak a kevés pilótának, akik több mint százszor állhattak dobogóra. [2] 21 futamgyőzelmével a legeredményesebb finn pilóta a Formula-1 történetében, továbbá az egyetlen versenyző, aki V10-es, V8-as és V6-os turbómotoros autóval is tudott nyerni a sportágban. 2021-ben bejelentette visszavonulását. [3]Kimi RäikkönenRäikkönen 2019-benÉletrajzi adataiTeljes neve Kimi-Matias RäikkönenBeceneve Iceman (Jégember)Született1979. október 17. (42 éves) Espoo, FinnországNemzetisége finnPályafutásaKategóriaFormula–1Aktív évei 2001–2009, 2012–2021Korábbi csapatai Sauber (2001) McLaren (2002–2006) Ferrari (2007–2009, 2014–2018) Lotus (2012–2013) Alfa Romeo (2019–2021)Nagydíjak száma 353 (349 rajt)Világbajnoki címek 1 (2007)Győzelmek 21Dobogós helyezések 103Első rajtkockák 18Leggyorsabb körök 46VB-pontok 1973Első nagydíj 2001-es ausztrál nagydíjElső győzelem 2003-as maláj nagydíjLegutolsó győzelem 2018-as amerikai nagydíjLegutolsó nagydíj 2021-es abu-dzabi nagydíj2021 VB-helyezés16.
1998-ban ismét megnyerte a finn gokartbajnokság A osztályát és megnyerte az északi gokartbajnokság A osztályát is. Második helyet szerzett a gokart Európa-bajnokságon a Super A osztályban és harmadik helyet a Monaco Kupán a Super A osztályban. 1999-ben második helyet szerzett a finn gokartbajnokság A osztályában és tizedik helyet a gokart világbajnokság Super A osztályában. Ugyanebben az évben kezdett el formulaautókkal versenyezni a Formula–Renault bajnokságban a Haywood Racing Teammel. Első futamán a harmadik helyen végzett. A Formula–Ford Euro–kupában ötödik helyet szerzett. A Formula-Renault téli bajnokságán négy versenyből négyet megnyert a Manor Motorsport csapattal. 2000-ben – továbbra is a Manor Motorsporttal – megnyerte a Formula–Renault brit bajnokságát, tíz futamon hét győzelmet aratott, hétszer szerzett pole-pozíciót és hatszor futott leggyorsabb kört. A Formula–Renault Európa–bajnokságon három versenyen indult, ebből kettőt megnyert, összetettben ezzel a hatodik helyen végzett.
Keresés -tól -ig Kimi Räikkönen visszavonult Jég veled, Jégember! Kimi Räikkönen a Forma-1 utóbbi két évtizedének egyik legkarakteresebb pilótája. Most visszavonul, és nagyon hiányozni fog. Címkék: kimi raikkönen, forma-1, formula-1, mclaren-mercedes, ferrari, sauber 1154 2021. december 25., 12:01 Räikkönen újságírókat riogat A finn pilóta mellé a fioranói tesztpályán ülhettek be. Érdemes figyelni a reakciókat. ferrari, fiorano, f12, f12 berlinetta, kimi raikkönen 85 2014. november 15., 17:21 Így csapat Räikkönen fűnyíróval A finn pilóta szinte bármivel képes gyorsan menni, ha lehetősége nyílik rá. fűnyíró, kimi, kimi raikkönen, ferrari, forma-1, videó 452 2014. július 13., 17:42 Elhunyt Kimi Räikkönen édesapja Ötvenhat évet élt Matti Räikkönen, a családot teljesen váratlanul érte a haláleset. kimi raikkönen, forma-1, haláleset 26 2010. december 25., 10:45
Ezt a nevet a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis adta neki utalásként nyugodt természetére, illetve északi származására. Az "Iceman" felirat Räikkönen bukósisakján illetve bal alkarjára tetoválva is látható. Másik beceneve, melyet a szerelők adtak neki, a Kimster, a Kimi és Monster szavak összetételéből. Ezt a 2004-es belga GP-n kapta, mert úgy vezetett, mint egy igazi rém. Említik továbbá Kimppa és Rakka néven is. [forrás? ] Jegyzetek↑ Kimi Räikkönen hauskuutti tietovisassa: "Hei, hei, tuo on veljeni! " (finn nyelven).. (Hozzáférés: 2021. szeptember 2. ) ↑ Haldenby, Nicky: F1's 100 Podium Club › Badger GP (brit angol nyelven)., 2018. szeptember 3. ) ↑ UNIQUE: Incredible statistic emerges after US win which shows Kimi's adaptability. EssentiallySports, 2018. október 23. ) ↑ Hivatalos: Kimi Räikkönen a szezon végén visszavonul., 2021. szeptember 1. ) ↑ ORAL HISTORY: The inside story of Kimi Raikkonen's legendary first F1 test | Formula 1® (angol nyelven).. ) ↑ a b Formula one: Kimi Raikkonen: No fuss, just fast (angol nyelven).