Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere korábban a Pécs Aktuálnak azt mondta, sajnálja, hogy ez a helyzet, de Orfűnek egyedül nincs annyi pénze, hogy bevállalhassa az akvapark ideiglenes kinyitását. Négyévszakos szórakozás: akvapark, hotel és wellnessközpont épülne Orfűn17 milliárdból építenék újjá az egykori orfűi strandot, de komolyan felturbóznák a tó körüli sétányt is azok az új befektetők, akik tavaly megvásárolták – egy fővárosi ingatlannal együtt – az egész területet – írta meg a Pécs Aktuál. Először csak eladni akarták a területet az új tulajdonosok, végül szerelem lett első látásra, nem is akármilyen. A szerelem azóta is tart, sőt lángol! Az eladásra szánt mostohatelekből fő program lett:ELKÉPESZTŐEN NAGYSZABÁSÚ FEJLESZTÉSI TERVET ÁLLÍTOTTAK ÖSSZE, AMI NEMCSAK A BEFEKTETŐKNEK, HANEM A TELEPÜLÉS EGÉSZÉNEK IS MEGÉRI, A LÁTOGATÓKRÓL MÁR NEM IS BESZÉLVE. A BEFEKTETŐK CÉLJA UGYANIS AZ, HOGY EGÉSZ ÉVBEN (CSALÁDI) KIKAPCSOLÓDÁSRA ALKALMAS LEGYEN A LÉTESÍTMÉNY, NE CSAK NYÁRON VARÁZSOLJA EL A LÁTOGATÓKAT!
A térség legidősebb, mintegy tízmillió éves szigetszerűen kiemelkedő tájképi elemei. Sorozatunkban azokat a kincseket mutatjuk be, amelyeket a megyei értéktár bizottság felvett a megyei büszkeségeink közé az elmúlt években. A természeti értékek között megtaláljuk a beregi vulkáni kúpokat is. Változatos élethelyek A beregi térség két vulkáni kúpja a barabási Kaszonyi-hegy és a Tarpai-hegy. Mindkettő azon a tektonikus vonalon helyezkedik el, mely Zempléntől, Nagyszőlősön át egészen Husztig húzódik a Kárpátok irányába. Ezek a vidék legidősebb, mintegy tízmillió éves szigetszerűen kiemelkedő tájképi elemei. A Kaszonyi-hegy a magyar–ukrán határon elhelyezkedő szigetvulkán maradványa, melynek magyarországi része Barabás község határában terül el. Nevét az Ukrajnában lévő Mezőkaszonyról kapta. A hegy legmagasabb pontja a szintén Ukrajnában lévő Veresmáj (221 m). Az országhatár 160-170 m magasságban húzódik. A hegy magyarországi része Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Terület néven védett. Élőhelyeinek változatossága miatt kiemelkedő fajgazdagságú.
- Sok felkérést kap? - Sokat, de megválogatom, mi mindent vállalok. A jótékony felkérésekre szívesen mondok igent. - És amikor óriásplakátokról kell mosolyogni? - Az év elején keresett meg a BioTechUSA, felkértek, legyek az 1000 mg-os C-vitamin-termékük reklámarca. Ezt a terméket ezerrel fogyasztom, s amikor Arizonában edzőtáboroztunk, nagy szatyor vitaminnal és fehérjével felszerelkezve mentem, fontos, hogy ellenőrzött táplálékkiegészítőket fogyasszak. Ezek a termékek nem voltak ismeretlenek számomra. Rendszeres használatukat ugyanis kulcsfontosságúnak tartom a kiváló sportteljesítmény eléréséhez és fenntartásához, így nagyon örültem, hogy innentől profi segítséget kapok táplálkozási szakértőtől. - Eddig pacalt evett pacallal? - Ellenkezőleg, sokszor kora délutánig nem ettem semmit. Kevésbé voltam tudatos. Ritkábban mondtam nemet a sütire és a fagyira, mint kellett volna. Tavaly év vége óta azonban profi segítségem van Silye Gabriella, a BioTechUSA sporttáplálkozás szakértőjének személyében.
Hosszú Katinka és Shane Tusup után újabb sikertörténet a magyar úszósportban? Mi nagyon drukkolunk! Újabb edző-tanítvány szerelem az úszóknál! Kiderült, ki a világ egyik legszebb úszónőjének tartott Jakabos Zsuzsa párja, nem más, mint az edzője, a 34 éves Petrov Iván – írja a Blikk a Vizes Világbajnokság honlapján megjelent cikkre hivatkozva. Az edző nem kívánt nyilatkozni. A vb-n Jakabos Zsuzsa csak a versenyzésre koncentrál, eddig három számban indult. A 200 métres vegyesúszásban tizenkettedikként végzett, a 4×100 méteres gyorsváltóval épphogy lemaradt a döntőről, a 200-as váltóval viszont hetedik idővel jutott a fináléba. "Elképesztő élmény, hogy ennyi ember előtt ugorhatok medencébe. Már amiatt is nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, és ezt átélhettem – mondta Jakabos. – Jó formában érzem magam, egyéni csúcsot úsztam a gyorsváltóban, ennek nagyon örülök, de legfőképp annak, hogy bejutottunk a döntőbe, mert ez volt az elsődleges cél. " Címkék: Jakabos Zsuzsanna vizes világbajnokság vizes vb 2017 petrov iván
Példaképe Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnok, minden idők egyik legsikeresebb magyar úszója. Olimpiai érmeink A magyar sportolók által eddig nyert arany, ezüst és bronzérmek száma: 184 158 183 Antidopping
(Forrás: Jakabos Zsuzsanna Facebook/Instagram) Ezek is érdekelhetnek Népszerű cikkek