KORAI SZAKASZBAN Az első hónapokban a súlynövekedés normál értéke tág határok közt mozog, igen nagy átlagban kb. 100-200 gramm/hét. Az egyszerre elfogyasztott anyatej mennyisége igen széles határok közt mozoghat: 20-30 ml-től 100-150-200 ml-ig, amely számos tényezőtől, többek közt a baba kedvétől, lustaságától, de az éppen következő tej kalóriatartalmától is függ. A naponta többszöri, de még a napi szintű súlymérések is éppen emiatt könnyen tévútra vezethetnek, és sok esetben csak az édesanyák szorongásának megerősítésére alkalmasak, hiszen a napi súlygyarapodás akár 0 gramm is lehet. Például más a teli pocakkal mért baba előző nap, és más, ha nem sokkal egy kiadós pisi-kaki után mérjük meg, így természetesen az előző nap mért értéknél alacsonyabbat is mérhetünk. Általánosságban elmondható, hogy ha a kicsi nem nagyon sírós, nyugodt, és napi 4-5 vizeletes pelenkája van, akkor elegendő csupán heti egy alkalommal megmérni a súlyát. A kis születési súlyú babák még ezt is meghaladhatják, intenzívebb súlygyarapodásuk révén akár 6 hónapos korukra felzárkóznak normál születési súllyal világra jött kortársaikhoz.
Vannak gyerekek, akik nem hajlandóak húst enni. Számukra jó alternatíva lehet a húshoz hasonlóan magas fehérjetartalmú sajt és tojás. De pótolhatjuk a fehérjét babbal, lencsével, vagy készíthetünk pépesített olajos magvakból (tökmagból, napraforgómagból) szendvicskrémeket, golyókat, ezek a fehérje mellett vasat és vitaminokat is tartalmaznak. Mi a helyzet az édességgel? Az egyéves babát is csak olyan ételektől kell megkímélni, amelyek a felnőttek számára sem egészségesek. Ilyen például a hozzáadott cukor vagy a mesterséges édesítőszer. Vagyis agyonédesített desszertekre, üres kalóriákra semmi szüksége egy fejlődésben lévő szervezetnek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a kicsik ne ehetnének édeset, hiszen kedvelik ezt az ízt. A banán, a körte, a sült tök vagy a csemegekukorica igen gazdag természetes cukrokban, ezek akár desszertként is tálalhatók. Az aszalt gyümölcsök – amellett, hogy magas a rost-, a vitamin- és az ásványianyag-tartalmuk – édesítésre is kiválóak: áztassunk vízbe pár órára aszalt gyümölcsöt, majd pépesítsük botmixerrel, ezután cukor helyett használhatjuk sütemény, túrókrém, gyümölcsjoghurt, gabonakása ízesítéséhez.
Majd úgy gondolta, indulás előtt még egyszer megszoptatja a babát. Bandi mélyen aludt, alig lehetett felébreszteni. De mégis sikerült valahogy mellre tenni. Mivel egy mérés nem mérés, anya kíváncsiságból újra megmérte. A mérleg tízet mutatott. Ajaj!!! Mi lesz most? Hogy fogja kibírni hazáig? Kérjek tápszert az útra? Mit csináljak, ha fölébred? És miért csak ennyi? Még sincs elég tejem? Anita agyában cikáznak a sötét gondolatok, kitör rajta minden szülés utáni feszültség. Ahelyett, hogy örömmel indulna haza az elégedetten szuszogó, gömbölyű babával, kapkod fűhöz-fához, sötéten látja a jövőt, saját magát pedig rossz anyának, aki nem tudja megadni a gyerekének, amire tuti hogy szüksége lenne. Út a kétségbeeséshez Otthon a komódon a mérleg. Első szopizás eredménye negyven! Szuper! A következőé húsz. Miért csak húsz? Mi lehet a baj? A félig alvó babát visszateszi a mellére, addig noszogatja, amíg újra szopizni kezd. Bandi szopik még pár percig. Újabb mérés, plusz tíz grammot mutat. Anita nagyjából megnyugszik.