Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok. Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak... Fordította: Dranka Anita Adatok Kötésmód:cérnafűzött kötött, védőborítóvalMéret [mm]:160 x 235 x 45 Stephen King Stephen Edwin King (Portland, Maine, 1947. szeptember 21. –) amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője, akit az úgynevezett popkultúra első számú írójaként szoktak emlegetni.
A magukra maradt férfiak erőszakkal egymásnak esnek, és közben két, egymással vitatkozó és versengő táborra szakadnak: az egyik csoport meg akarja ölni Eve-t, mert szerintük ő a rejtélyes jelenség okozója, a másik viszont meg akarja menteni őt, hátha megoldást tud adni a kialakult helyzetre. [1] Itt a vége a cselekmény részletezésének! MagyarulSzerkesztés Csipkerózsikák; fordította: Dranka Anita; Európa, Budapest, 2018JegyzetekSzerkesztés↑ ForrásokSzerkesztés Stephen King: Csipkerózsikák (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018) A könyvajánlója Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Összefoglaló Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébesztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok. Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni?
Krimi Misztikus Művész Opera-Operett Rajzfilm Romantikus Sci-fi Sport-Fittness Szatíra Színház Természetfilm Thriller, Pszicho-thriller Történelmi Tv-sorozatok Útifilm Vígjáték Western Zene, musical Ajándék Ajándékkártyák Játék Papír, írószer Újdonság Földgömb Előrendelhető Sikerlista Libri általános sikerlista Online előrendelhető sikerlista Online akciós sikerlista E-hangoskönyv, Owen King Stephen King Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a... bővebben Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó.
Árakkal kapcsolatos információk:Eredeti ár: kedvezmény nélküli, javasolt könyvesbolti árOnline ár: az internetes rendelésekre érvényes árElőrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes árKorábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalonAktuális ár: a vásárláskor fizetendő árTervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Leírás a könyvről Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébresztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek.
A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak... Stephen King Stephen Edwin King (Portland, Maine, 1947. szeptember 21. –) amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője, akit az úgynevezett popkultúra első számú írójaként szoktak emlegetni. Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint 400 millió példányban keltek el világszerte, a legtöbb művét meg is filmesítették.